A győri miépes szervezet vezetői nem értettek egyet Orbán Viktor azon
kijelentésével, hogy "a radikalizmust vissza kell fogni". A Kisalföld szerint a
MIÉP győri szervezetének alelnöke sajtótájékoztatón kijelentette: "A vidéki
szervezetek azt sem tudják elfogadni, hogy a MIÉP országos vezetése elvtelenül
támogassa a Fideszt." Ennek eredményeképpen az országos vezetőség azonnali
hatállyal visszavonta és megszüntette a győri szervezetet elfogadó nyilatkozatot.
Csurka István szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: "Baloldalról és az
anarchista szélsőjobbról egyszerre akarták bekeríteni Győrben a MIÉP-et. Ez ellen
védekezett a párt, amikor feloszlatta helyi szervezetét. A lépés egyik oka az volt,
hogy a szélsőséges Nemzeti Arcvonal nev? szervezet tagjai tűntek fel a
MIÉP-csoportban, miközben provokáció céljával baloldali, illetve gyaníthatóan
külföldi titkosszolgálatokkal kapcsolatban álló személyek is megjelentek ott " –
indokolta az elnökség hétfőn született határozatát.
A győriek kedden értesültek a döntésről. A pártban megbúvó szélsőséges Nemzeti
Arcvonal létéről és a többi vádról viszont csak szerdán, az MTI-ből szereztek
tudomást.
Az elnöki biztos posztját hétfőtől Schuster Lóránt tölti be, akinek feladatai
között szerepel a győri városi szervezet újjáalakítása az alapszervezet azon
tagjaiból, akik egyetértenek a párt politikájával, továbbá az új megyei elnök
választásának előkészítése. A MIÉP kampányfőnökétől, Papolci Gizellától
megtudtuk, hogy Csurka István döntésének hátterében valójában a győriek militáns
jelleg? kezdeményezése állt, ugyanis március 13-án önvédelmi csoportot hoztak
létre. A helyi lapnak nyilatkozva Bakács nevetséges fantazmagóriának titulálta a
vezetőség vádjait. "Nem tudok róla, hogy a szélsőséges Nemzeti Arcvonal tagjai
feltűntek volna a csoportunkban, ezzel a szervezettel sem formális, sem informális
kapcsolatunk nincs. Az pedig elképesztő állítás, hogy »külföldi
titkosszolgálatokkal kapcsolatban álló személyek« is megjelentek itt – közölte
Bakács. Mint mondta a fegyvertelen önvédelmi egység szervezése kizárólag a párt
megfenyegetett tagjainak nyújtott volna védelmet, és nem irányult senki ellen.
Horváth Attila, a győri szervezet leváltott elnökségi tagja szerint vagy dilettáns a
pártvezetés, vagy "nemzetellenes erők szelepeként működik" a MIÉP. A győri
szervezet ebben nem hajlandó bűnrészességet vállalni – szögezte le.
Schuster: Álnácik akciója
Interjú Schuster Lóránttal, a MIÉP elnökségének tagjával