hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A médiaügy befolyásolja az EU-t
A csonka kuratóriumok hatása

2000. 03. 11.
Michael Lake budapesti EU-nagykövet a Magyar Hírlapnak adott szerdai interjújában kijelentette, hogy a "médiaügyet nem lehet külön kezelni az EU-csatlakozástól és annak politikai kritériumaitól". Kiemelte: Günther Verheugen, az Európai Bizottság bővítésért felelős főbiztosa budapesti látogatásakor figyelmeztette az Országgyűlés EU-bizottságát, hogy a közszolgálati média objektív és hiteles vezetése az EU-tagság egyik fontos eleme.

"A közszolgálati média nem lehet hiteles, ameddig nincs felette kiegyensúlyozott
és objektív ellenőrzés – mondta Lake. – "Biztos vagyok benne, hogy a bizottság
nagy figyelmet szentel ennek az ügynek, amikor következő éves jelentését készíti."


Martonyi János külügyminiszter Michael Lake kijelentésére reagálva elmondta, hogy ha
nem születik megoldás a kérdésben, a médiakuratóriumok helyzete szerinte is
szerepelni fog a bizottság következő országjelentésében. Ám továbbra is úgy látja,
hogy nem szabad komolyan venni azokat a híreket, amelyek szerint Magyarország esetleg
csak 8-10 év múlva lehetne tagja az Európai Uniónak.

"Azért nem szavaztam az Országgyűlésben a médiakuratóriumi elnökségi tagok választásakor,
mert nem voltam elegendő információ birtokában ahhoz, hogy megállapítsam, vajon
jogszerűen állított-e az ellenzék a jelöltet" – mondta csütörtökön Budapesten
újságírók előtt Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, az MDF elnöke. Elmondása
szerint nincs problémája a koalícióval, de pusztán koalíciós kényszerből eddig
sem vállalt magára olyan ügyeket, amelyekkel jó szívvel nem értett egyet. Dávid reményét
fejezte ki, hogy az elkövetkezendő időszakban szakmai vitára kerülhet sor a média ügyéről.
Mint mondta, ez lehet akár hatpárti keretek között, vagy az Országgyűlés alkotmányügyi
bizottságában.

Szanyi Tibor országgyűlési képviselő (MSZP), az Országgyűlés Európai Integrációs
Ügyek Bizottságának alelnöke nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra, hogy az EU
hosszabb távon nem fogja tolerálni a magyarországi médiahelyzet torzulásait. Megítélése
szerint a kormányzati lépések miatt jelentősen lelassulnak csatlakozási tárgyalásaink.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!