hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egyeztetés a tábori lelkészségről

2000. 02. 26.
Fotó: Vörös Szilárd

Az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága szerdán
hallgatta meg a Hit Gyülekezete és a Honvédelmi Minisztérium (HM) között kialakult
vitában az érintett feleket. Mint ismeretes, Szabó János miniszter 1999. október 22-én
kelt levelében megszüntette a felekezet Tábori Lelkészségének működését, nem
sokkal azután, hogy a református egyház vezetősége felbontotta a kisegítő lelkészi
szolgálatról szóló szerződését a gyülekezettel. A honvédelmi tárcát Wachsler
Tamás közigazgatási államtitkár képviselte, jelen volt továbbá Semjén Zsolt
helyettes államtitkár és a Protestáns Tábori Lelkészség vezetője Csuka Tamás püspök.
Mészáros István László, a Hit Gyülekezete jogi képviselője elmondta, hogy a velük
kötött megállapodást mindenki érvényesnek tekintette, ennek köszönhetően hároméves
működésük idején több mint kétezer hivatásos, illetve sorköteles katonát értek
el lelkészeik. Kifejezte: azért fordultak bírósághoz, mert esetük újra jelzi, hogy
Magyarországon nem felhőtlen a vallási kisebbségek helyzete. Csuka Tamás dandártábornok
továbbra is kitartott amellett, hogy egyháza nem tudott a Hit Gyülekezetével kötött
megállapodásról, majd kiemelte a tábori lelkészi szolgálatról szóló kormányrendelet
által nevesített négy nagyegyház elsőbbségét, hangsúlyozva, hogy igény szerint
valamennyi bejegyzett egyház végezhet szolgálatot a laktanyákban. Fodor Gábor, a
bizottság szabaddemokrata tagja szerint az ügy egyetlen kárvallottja a Hit Gyülekezete,
aki jóhiszeműen szerzett jogokat gyakorolt, és egyáltalán nem felelős a református
egyház kommunikációs zavaraiért. "A HM körlevélben fogja felszólítani a laktanyák
parancsnokait, hogy a jelentkező igényeknek megfelelően engedjenek szabad utat a tábori
lelkészi szolgálat zavartalan működése számára" – ígérte meg Wachsler Tamás
államtitkár, majd megkérte az egyházak képviselőit, hogy minden visszaélésről
haladéktalanul tájékoztassák a minisztériumot. Az államtitkár zárszavában világossá
tette a jelenlevők előtt, hogy a kialakult helyzet jogszabályi rendezése kizárólag
politikai "megrendelés" függvénye. Az ülésen elhangzottakat összegezve Kósáné
Kovács Magda, a bizottság szocialista elnöke megállapította, hogy az ügyben nem lát
esélyt peren kívüli egyezségre, majd jelezte, hogy mérlegeli annak lehetőségét,
hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosához forduljon a tábori lelkészi
szolgálatról szóló kormányrendelet szövegének áttekintése és az esetleges visszásságok
feltárása érdekében. (Szobota Zoltán)  

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!