hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A koalíció keskeny ösvénye
A miniszterelnök neheztel az MDF-re

1999. 10. 02.
Baráti, felettébb szívélyes légkörben és egyetértésben zajlott az Eckhardt Tibor Politikai Akadémia csütörtöki rendezvénye, melyen Orbán Viktor miniszterelnök tartott előadást a koalíció eddigi teljesítményéről, valamint a következő évszázad Magyarországáról. Az "Isten, haza, család" kisgazda jelszavakra felépített beszéd központi üzenete szerint a más pártokkal történő koalíciókötés terve "országrontó délibáb". Az agrártárca eddig teljesíthetetlennek minősített 413 milliárd forintos igényét sem Orbán Viktor, sem Torgyán József nem hozta szóba, ugyanakkor mindketten hitet tettek a koalíció mellett.



A két pártelnök. Minden rendben van    Fotó: Vörös Szilárd

Torgyán József földművelésügyi miniszter mindössze tíz percet kapott megnyitó
gondolatai kifejtésére, noha számára ennyi idő "egy bővített mondat elmondására
sem elég". A kisgazda elnök rövid történelmi bevezetőjéből megtudtuk, hogy pártja
legsikeresebb időszakaiban mindig is a polgárságra támaszkodott, "a nyakkendős
parasztok képviselték a csizmás parasztokat". A kisgazdák tehát már csak a fenti tények
miatt sem tehetik meg, hogy "a kommunistákkal vagy azok utódszervezeteivel bármilyen
együttműködést" alakítsanak ki. A közelmúlt erre utaló híradásai csupán a
kormánypártok közti feszültségkeltést szolgálják – jelentette ki Torgyán, majd
"képzeletben másodszor is aláírta a koalíciós szerződést".

Orbán Viktor kampányhangulatú beszédében kijelentette, hogy a koalíció keskeny, de
járható ösvényen halad, és további sorsa a kormánypárti vezetők bölcsességén múlik.
A megállapítás a miniszterelnök "minden neheztelése" ellenére az MDF-re is
vonatkozik. (A neheztelés oka valószínűleg az, hogy a Magyar Demokrata Fórum a koalíció
érdekei elé helyezi a sajátjait.)

A kormány tizennégy hónapos ténykedését a kisgazdáknak tett gesztusként a
miniszterelnök három tételben értékelte: Az első (Isten) fejezetből kiderült, hogy
a polgári kormány megteremtette a történelmi egyházak valóságos működési feltételeit.
A második (haza) részből világossá vált, hogy a koalíció helyreállította a "nemzeti
önérdekűséget". A harmadik (család) tételből megtudhattuk, hogy elindult a középosztály
megerősítése, csökken a munkanélküliség és a bűnözés, nő a munkahelyek száma.

Orbán Viktor elégedettségét fejezte ki a kisgazda vezetés? minisztériumok munkájával
kapcsolatban, ugyanakkor külön kérte a környezetvédelmi minisztert: a millenniumra
takaríttassa ki az országot. Orbán szerint hazánk egy szocialista vagy egy polgári jövő
között választhat. Reményei szerint a jelenlegi koalíció még két-három parlamenti
ciklust kitölt, mert a polgári pártok az "ország jobbik énjét szólították meg,
és jóra való hajlamát erősítik". A rendezvény utánra tervezett Orbán–Torgyán
négyszemközti eszmecsere végül ismeretlen okokból elmaradt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!