Megkötötte szerdán az agrár-megállapodást a mezőgazdasági termelők Szolnokon
megválasztott tárgyaló delegációja, továbbá a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek
Országos Szövetségének tárgyaló delegációja, valamint a Földművelésügyi és
Vidékfejlesztési Minisztérium tárgyaló küldöttsége Budapesten. A megállapodás
szerint a földművelésügyi tárca lépéseket tesz a termelők likviditási gondjainak
enyhítésére, lehetővé téve az agrárhitelek átütemezését. A piaci zavarok megelőzése
érdekében javítják a jogszabályi környezetet is. A megállapodás javaslatokat is
megfogalmaz a 2000. évi költségvetés számára, legalább 75 milliárd forint
piacrajutási-támogatás, 60 milliárd forint agrártermelési támogatás és 66 milliárd
forint fejlesztési támogatás előirányzását tartva szükségesnek. Az egyezményt
Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter,
továbbá Nagy Tamás, a mezőgazdasági termelők Szolnokon megválasztott tárgyaló küldöttségének
vezetője, valamint Vidmann Mihály, a Magyar Parasztszövetség elnöke és Jakab István,
a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke írta alá.