hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Összefogásra készülnek a szakszervezetek

Várhatóan a keddi kormányülés után hozzák nyilvánosságra a jövo évi költségvetés tervezetét, mely szerint eloreláthatólag a 2000. évben nem fog emelkedni a közalkalmazotti bértábla és a köztisztviseloi illetményalap. Az érintett szakszervezeteket összefogásra szólította fel Vadász János, a Közgyujteményi és Közmuvelodési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) elnöke: ha a kormány nem hajlandó figyelembe venni fenntartásaikat, utcai demonstrációkkal szereznek érvényt követeléseiteknek. A Népszabadság információi szerint az érdekvédok között születendoben van egy megállapodás, melynek célja a szakszervezeti igények sikerre vitele, érdekegyezteto tárgyalások kikényszerítése, és az érdekvédelmi szervek közötti ellentétek feloldása. A "parakonföderációs" együttmuködést az eddigi sikertelen megmozdulások tették szükségessé. A kormány és a szakszervezetek képviseloi között legutóbb lezajlott tárgyalások eredménytelensége miatt, melyek során az érdekvédok szinte minden kezdeményezését "csípobol visszalotte" a kormány, felvetodött, hogy ha a meghatározó kérdésekben most sem sikerül kompromisszumos megoldást találni, akkor várhatóan akár országos munkabeszüntetésekre is sor kerül, illetve a költségvetési vitát lezáró szavazást utcai demonstrációk elozik majd meg. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Heteknek nyilatkozva elmondta, hogy a munkavállalók alapveto kérdésekben már megállapodtak, így egyetértés van a 4-5 százalékos reálbér-növekedés szükségességérol is, ezen felül pedig, hogy a létminimumon élok életszínvonala nem csökkenhet tovább. Az elnök szerint igaz ugyan, hogy szervezetten kell fellépni, de - mint mondja - elobb mindenkinek a saját portáján kellene rendet raknia, és egyeztetni azokkal a csoportokkal, amelyeket képviselnek. Ha a szakszervezetek ellenlépéseket tudtak volna tenni a kormánnyal szemben, akkor azt már tavaly is megtették volna - vélte Palkovics, majd hozzátette: A munkavállalók meg vannak félemlítve, számukra fontosabb a munkahely, mint a keresetnövekedés. Ha választás elé kerülnének, a munkahelyet fogják választani. Úgy látja: a magyar szakszervezetek eddig nem igazán tudták a munkavállalók érdekeit átfogóan és eredményesen képviselni. Véleménye szerint, ha a kormány most is elutasító lesz, a szakszervezetek még nincsenek felkészülve az egységes fellépésre. A Szakszervezetek Együttmuködési Fóruma (SZEF) szerint a Pénzügyminisztérium tervei nem képezhetik tárgyalás alapját. Egyes értesülések szerint a SZEF levelére reagálva Chikán Attila gazdasági miniszter kész az érdekek ütköztetésére.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetéssel vagy belépéssel tudja elérni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!