hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kovács a kormány első évéről

1999. 07. 03.
A polgári kormány első esztendeje a be nem váltott ígéretek, a társadalmi különbségek növekedése, az elvesztett lehetőségek és a botrányok esztendeje volt – mondta Kovács László szocialista pártelnök csütörtökön Dunaújvárosban egy lakossági fórumon. Állításai alátámasztására a szocialista párt elnöke kijelentette: A nemzeti össztermék növekedésének mértéke jelentősen alatta maradt a Fidesz választási programjában, valamint a költségvetésben meghatározottnak. Nem teljesítették az ingyenes autópálya-használatra vonatkozó ígéretüket sem, július 1-től ugyanis nőttek az autópálya-használati díjak. Sztrájkra kényszerültek a SOTE szakemberei, mivel az egészségügyi dolgozók nemhogy a választás során beígért 400 százalékos béremelést nem kapták meg, hanem néhol a 4 százalékhoz sem jutottak hozzá. Szólt arról, hogy nőttek a társadalmi különbségek, különösen a nyugdíjasok, a közszférában dolgozók, valamint a bérből és fizetésből élők nagy csoportjának a helyzete romlott. A családtámogatási rendszer haszonélvezői pedig csak azok az úgynevezett sikerfamíliák lettek, amelyekben két jól kereső felnőtt, két gyerek, egy-két tehetős nagyszülő van. Kovács szerint a kormány nem jól élt azokkal a kedvező gazdasági lehetőségekkel sem, amelyeket az előző koalíció hagyott örökül számára.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!