hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jön a négyes metró

1999. 06. 26.
A Pénzügyminisztérium (PM) – tudomásul véve a bírósági döntést, mely által megállapítást nyert, hogy a 4-es metró megépítéséről szóló háromoldalú szerződés a kormány, a főváros és a megbízott beruházó között érvényes – minden észszer? tárgyalásra kész a Fővárosi Önkormányzattal. A megbeszélések azonban csak arra irányulhatnak, hogy mi módon ne épüljön meg a Dél-Buda–Rákospalota metróvonal – nyilatkozta egy sajtótájékoztatón Varga Mihály, a PM politikai államtitkára. Varga fontosnak tartaná a fővárossal való jó viszony kialakítását és fenntartását a jövőbeni beruházások sikerének érdekében. Indoklása szerint az országnak inkább autópályára van szüksége, mint még egy metróra. Megtudtuk, hogy az állami költségvetésnek 133 milliárd forintot kellene kiadnia a metróra. Ebből 48 milliárdot tennének ki a felvett hitelek kamatai tizenöt évre. Az államtitkár szerint az előző kormány olyan döntést hozott a választások előtt, amire nem volt fedezet, és a PM akkori vezetése sem támogatta. Gulyás László, a főváros által megbízott beruházó, a DBR Kft. vezetője lapunknak azt nyilatkozta, hogy szerinte is tárgyalásokra van szükség. Ám ezeknek – a bírósági döntés nyomán – arról kell szólniuk, hogy mikor és hogyan bocsátaná a kormány a kft. rendelkezésére az építkezéshez szükséges összegeket. Elmondta, hogy az előkészítő munkálatokat tavaly november óta sem szüneteltették, azok továbbra is folynak. Amennyiben a kormány nem akarja teljesíteni fizetési kötelezettségeit, akkor a megbízó újabb pert indíthat. Gulyás meglátása szerint nincs igazi akadálya az építkezésnek, a metró mindenki javát szolgálná. Nincs érdemi indoklás a "nem"-re.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!