hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A miniszter nem válaszolt

1999. 05. 01.
Kivonultak az ellenzéki képviselők az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága csütörtöki üléséről. Távozásukra az adott okot, hogy Szabó János honvédelmi miniszter a koszovói helyzettel kapcsolatos kérdések megválaszolása helyett ebédmeghívására hivatkozva távozott a parlamentből. Igaz, előzőleg megígérte, hogy kisvártatva visszatér, de erre – eddig ismeretlen okból – végül nem került sor.

A bizottság összehívását a hétvégi NATO-csúcson történt események indokolták.
Orbán Viktor Egyesült Államokban tett nyilatkozatai is arra indították a képviselőket,
hogy tájékoztatást kérjenek a jugoszláviai háború újabb eseményeiről.

Ma már köztudott, hogy eddig is volt a magyar légtérből indított támadás, és
olyan gépek is használták a légteret, melyek lehetővé teszik a leszállás nélküli
üzemanyagfelvételt.

Az ellenzéki képviselők többek között szerették volna tudni, mikor kapott tájékoztatást
a kormány arról, hogy a NATO az első szakaszban is támadni fogja a Vajdaságot. Ha ez
március 24-e előtt történt, akkor miért nem tájékoztatták a parlamentet vagy a
megfelelő bizottságot?

Milyen katonai érdekekkel igazolható polgári célpontok támadása és egy település
összes hídjának lebombázása?

Rendelkezett-e a magyar kormány információval a célpontokról, és ha nem, akkor miért
nem?

Felmerült-e bármely politikai és/vagy katonai fórumon a kollektív bűnösség kérdése,
mely a szerb népet terhelné, és mi ebben a kormány álláspontja?

Indított-e a NATO magyar légtérből támadást Jugoszlávia ellen, és erről milyen
forrásból kapott információt? Hadviselővé vált-e ezzel Magyarország a miniszter
szerint, és mit gondol hazánkról ugyanebből a szempontból Jugoszlávia? Van-e jogi
szempontból különbség aközött, hogy egy ország területéről elindított támadás
szárazföldről, avagy a légtérből történik?

A március 24-i országgyűlési határozat beterjesztésekor szándék volt-e az, hogy törvényi
lehetőséget teremtsenek Magyarországról indított légitámadáshoz?

Mikor vált nyilvánvalóvá, hogy magyar területről indított támadással mint realitással
kell számolni?

A washingtoni csúcson kaptunk-e plusz biztonsági garanciákat?

Mi indokolta Szabó János nyilatkozatát az MTV1-es csatornáján, mely a védelemre való
felkészülésről szól?

Miként kezelik a közvéleményben egyre erősödő aggodalmakat és félelmeket?

Ezekre a kérdésekre nem adott választ Szabó. És mint a csonka ülés végén tartott
sajtótájékoztatón Lányi Zsolttól, a bizottság elnökétől megtudtuk, nem lesz
folytatás, mert a képviselők minden fontos információt megtudtak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!