hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újabb felvonás

1999. 03. 15.
Harmadik, "semleges" féltől, az Igazságügyi Minisztériumtól várja mind Schwajda György "főnemzetiügyis", mind Callmeyer Ferenc, a Magyar Építészkamara elnöke, hogy igazságot tegyen: lehet-e pályázat nélkül terveztetni a legeslegújabb Nemzeti Színházat.

Mint múlt heti számunkban írtunk róla, az építészek fő képviseleti szerve, az
Építészkamara felháborítónak tartotta, hogy a Nemzeti új terveinek – várhatóan
több millió forintba kerülő – elkészítésére Siklós Mária építész pályázat
nélkül kapott felkérést. A szakmai etikai kódexek tiltják, hogy egy építész pályázat
nélkül vállaljon el egy közmunkát. Ráadásul tudvalevő, hogy a korábbi Nemzeti
tervének elkészítésére Bán Ferenc nyíregyházi építész egy komoly "nemzeti"
pályázaton nyert lehetőséget, melyben a zsűri tagja volt a most Schwajda farvizén
befutó Siklós Mária. Mindenesetre az Orbán-kabinet a héten Schwajda Györgyöt, aki a
botrányig mint miniszteri biztos irányította a Nemzeti Színház építését, kormánybiztossá
léptette elő. Borókai Gábor kormányszóvivő indoklása szerint azért, hogy így
Schwajda tudjon egyeztetni a tárcák között. Egyébiránt a kormány nem foglalkozott
azzal, hogy a pályázat elmaradása törvényes volt-e, vagy sem. Callmeyer Ferenc, a
Magyar Építészkamara elnöke bejelentette: a kormánybiztossal barátivá fajuló
egyeztetésen abban állapodtak meg, hogy befejezik a vitát, és az Igazságügyi Minisztériumtól
várnak jogértelmezést. Magyar Bálint, az SZDSZ elnöke, volt kulturális miniszter
szekszárdi sajtótájékoztatóján kijelentette: sajnálatos, hogy a Nemzeti Színháznak
nevezett építmény jelképe lesz annak, hogyan kell önkényesen, szakmai ellenvetésekkel
szemben helyszínt kijelölni, szakszer? megmérettetés helyett klienseket kiemelve
jutalmazni. Horváth Béla, az FKGP parlementi frakciójának helyettes vezetője szerint
is pályáztatni kellene a tervezést, méghozzá a helyszín kiválasztásáig, illetve
az ahhoz igazodó részletes rendezési terv elkészítéséig rendelkezésre álló idő
alatt. (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!