hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Aktualizálódó MTV

1998. 10. 10.
Horváth Lóránt, az MTV ügyvezető elnöke felmentette Rudi Zoltánt a hírfőszerkesztői és Híradó-főszerkesztői teendői alól. Feledy Péter alelnök pedig felmentette Szombathy Pált, A Hét főszerkesztőjét. A hírek szerint a Híradó-főszerkesztői poszt várományosa Bocskay Zsolt, aki eddig a – házon belül Fidesz "hídfőállásnak" tartott – Aktuálisnál dolgozott. A Hét cím? műsor vezetésére az ugyancsak az Aktuálisnál dolgozó Bethlen János kérték fel. Havas Henrik műsorvezető szerdán a Napkeltében bejelentette, hogy Forró Tamást Feledy Péter alelnök indoklás nélkül letiltotta a képernyőről. Egyes vélemények szerint ennek az az oka, hogy Forró a kiadója a Világgazdaság nev? újságnak, amely a hét elején megszellőztette, hogy Simics-ka Lajos APEH-elnök feleségét felvették tanácsadónak az állami tulajdonú Szerencsejáték Rt.-hez. A HVG információi szerint bizonytalan a Napkelte sorsa, mivel a műsort készítő cég szerződése a közeljövőben lejár. A hetilap úgy tudja: egyes kormánypártokhoz közelálló személyek le akarják állíttatni a műsort. Egyébként ez az egyetlen produkció a Magyar Televízióban, amely megelőzi a közelmúltban indult kereskedelmi televíziók hasonló időszakban játszott konkurens műsorait. Feledy Péter – a távirati irodának adott – tájékoztatása szerint a TV Híradó vezetését – átmeneti jelleggel – Siklós András szerkesztőségvezető látja el, míg A Hét irányításával, ugyancsak ideiglenesen, Császár Nagy Lászlót bízta meg. Feledy Péter a személyi döntések hátteréről nem kívánt nyilatkozni a hírügynökségnek. A hírműsorok főszerkesztősége és az információs műsorok főszerkesztősége – a tervek szerint a közeljövőben – egyesül, de ez a szervezeti átalakulás nem feltétlenül jár együtt további személycserékkel – mondta az alelnök.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!