hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sugárzó kilátások
Mohi után szabadon

1998. 08. 01.
Több ezer, levegőből, vízből, talajból vett minta radioaktivitását mérték meg szakemberek Észak-Magyarországon. A méréssorozatot az indokolta, hogy a Szlovákiában üzembe helyezett mohi atomerőm? alig negyven kilométerre fekszik Magyarország határaitól, így a jövőben megnőhet hazánk északi régióiban a radioaktív sugárzás szintje. Az esetleges növekedés kimutatásához szükséges tudni, mekkora e terület sugárszennyezettsége természetes állapotban. Ezzel az úgynevezett alapszinttel hasonlítható majd össze minden későbbi mérési eredmény. Köteles György professzor az Országos Közegészségügyi Központ Országos F. J. Curie Sugárbiológiai és Su-gáregészségügyi Kutatóintézet főigazgatója a mérések eredményéről beszámolva elmondta, hogy a határ menti körzetben jelenleg semmivel sem magasabb a sugárszint, mint az ország más részein, vagyis a mohi atomerőm? hatása nem érzékelhető. Természetesen a mérések a jövőben folyamatosak lesznek. A nukleáris létesítmény közelsége miatt felállított új sugárzásfigyelő berendezések azonnal jelzik, ha a Mohi felől érkező sugárdózis túllépi a megengedett határértéket. A lakosság biztonsága szempontjából jelentős eseményeket a szlovák fél is köteles késedelem nélkül jelezni, még a legkisebb, az üzem határain át sem terjedő hatású üzemzavar esetén is. Ha mégis nukleáris baleset következne be, akkor a szakembereknek készen kell állniuk annak megfékezésére is. Ezért nemzetközi szervezetek évről évre nukleáris baleseteket elhárító gyakorlatokat rendeznek, melyek során elképzelt helyzetekben modellezik, mi a teendő katasztrófa esetén. Idén novemberben hazánk ad helyet ennek az eseménynek.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!