hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Párthűség vagy szakértelem

1998. 08. 29.
"A kormány jól felfogott érdeke, hogy a legfontosabb posztokra saját embereit ültesse" – nyilatkozta lapunknak Gyimóthy Géza, a Független Kisgazdapárt alelnöke, aki teljesen indokoltnak látja, hogy alig két hónap alatt távozni kényszerültek a legfontosabb állami szervezetek és nagyvállalatok vezetői. Ezzel szemben az ellenzék szerint az új kormány "pártkatonákat" nevez ki az államigazgatás semlegességét szavatoló közigazgatási államtitkárok helyére is.

Gyimóthy Géza teljesen természetesnek tartja a jelenleg zajló folyamatot. "Az új
koncepcióhoz olyan emberek kellenek, akik egyetértenek az új nemzeti kormány politikai
célkitűzéseivel, akik lojálisak a hatalomhoz" – mondta lapunknak az FKgP
alelnöke. Határozott véleménye, hogy polgári program megvalósítása csak
személycserék útján lehetséges. Véleménye szerint egyáltalán nem túlzás, amit a
kormány tesz, sőt meggyőződése, hogy "a társadalom, amely megadta a koalíciónak
a többséget, el is várja azoknak a leváltását, akik nem hajlandók vagy nem tudnak
részt venni a polgári célkitűzések megvalósításában. "Ennek pedig minél
gyorsabban meg kell történnie, nem szabad sokat lavírozni, várakozni, mert a
bizonytalanság a legrosszabb" – mutatott rá Gyimóthy. A kisgazda politikus nem tart
attól, hogy a vezetők párthűség alapján történő cseréje a szakmai irányítás
kárára megy. Mint hangsúlyozta: az újonnan kinevezett vezetők szakmailag egyáltalán
nem rosszabbak elődeiknél.

Magyar Bálint ellenben veszélyben látja a szakmai munka folyamatosságát a
minisztériumokban, hiszen a semleges szakértelmet biztosító közigazgatási
államtitkárok csaknem nyolcvan százalékának távoznia kellett az elmúlt hetek
során, a helyettes államtitkárokkal együtt. Az SZDSZ elnöke aggályosnak nevezte azt
is, hogy a legfontosabb pénzügyi és gazdasági pozíciókba is párthíveket ültet a
jelenlegi koalíció.

De a tisztogatás nemcsak a minisztériumokat és az olyan önálló állami szerveket
érinti, mint az ÁPV Rt. vagy az APEH, hanem a nagyobb állami vállalatokat is, mint a
Malév vagy a MÁV. Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének alelnöke szerint nem
magával a személycserével van a probléma. Azért tartja egészségtelennek a pusztán
politikai okokból történő "fejcserét", mert az új vezetőknek mindig új
elképzeléseik vannak, amik a dolgozókat is közelről érintik. Ezért a gyakori
változtatás negatív hatású és szükségtelen, főként, ha a vállalat eredményei
alapján nem is indokolt. A szakszervezet alelnöke azért sem tartja szerencsésnek a
MÁV-ot érintő személyi változtatást, mert számukra a vállalatvezető
tárgyalópartner, akivel meg kell találniuk a közös hangot. Konfliktusveszélyt hordoz
magában, ha a vállalat menedzsmentjét az éppen esedékes bértárgyalások alatt
váltják le, hiszen akkor minden addigi munka eredménye kárba veszhet.


A kormányváltás óta távoznia kellett Forgács László országos és Berta
Attila budapesti főkapitánynak, valamint szakmai vezetésüknek; az ÁPV Rt éléről
Szabó Pálnak és Mészáros Tamásnak; és hasonló történt a Kormányzati
ellenőrzési iroda vezetőjével, Rubicsek Sándorral is. Leváltották a
Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat elnökét, Szeremi Lászlónét, az
Egészségbiztosítási Önkormányzat vezetőjét, Kovács Pált és az OEP éléről
Cser Ágnes főigazgatót. Az APEH vezetői közül távoznia kellett Kékesi László
elnöknek és helyettesének, Bokor Pálnak, valamint Monostori Lajosnénak. A Kincstári
Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatóját, Simóka Kálmánnét várhatóan szeptemberben
menesztik majd. A gazdasági szférában a Postabank elnöke, Princz Gábor, a Magyar
Fejlesztési Bank elnöke, Huszty András, valamint az Eximbank vezérigazgatója, Apró
Piroska, illetve elnöke, Nyíri Iván kényszerült távozni. Ugyancsak vezetőcsere
várható a MÁV-nál, a Mol, az Antenna Hungária, a Malév és a Szerencsejáték Rt
élén is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!