hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kormányt vált a kormány a Postabanknál
A hitoktatást az állam állja

1998. 08. 01.
A kormány szigorúbb költségvetést ígér a jövő évre – hangsúlyozta Borókai Gábor kormányszóvivő a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón. Az elhangzott irányelvek alapján a büdzsé hiányának a mérsékelése, az áremelkedések csökkentése és a gazdasági növekedés fokozása a cél. Ennek érdekében az államháztartási hiány legmagasabb mértékét négy százalékban határozták meg. Emellett szélesíteni kívánja az adóalapot, és az adóbeszedés szigorítását is kilátásba helyezték. Nemcsak szakmai, de filozófiai váltás is történt a költségvetéssel kapcsolatban – közölte a kormányszóvivő. Cáfolta továbbá, hogy a vagyon megadóztatására készülne a pénzügyi kormányzat. Mint elhanzgott: a vidékfejlesztés, a hazai kis- és középvállalkozások, magángazdák patronálásáról, illetve működésük javításáról is szó esett a kormányülésen. Alanyi jogúvá válik a gyes és a családi pótlék. A hitoktatás költségeit vállalja a költségvetés, a tandíjat eltörlik, a rendőrséget pedig megerősítik – közölte a kormányszóvivő. Erős állami bankká kívánják fejleszteni a Postabankot azzal, hogy az állam teljes súlyával a pénzintézet mögé áll. A kormány álláspontja szerint a bank új filozófiája új vezetést igényel, ezért az augusztus 7-i közgyűlésen sor kerül a menedzsment – köztük Princz Gábor elnök-vezérigazgató – "cseréjére" is. Az is kiderült, hogy a múlt héten leváltott Cser Ágnes, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója helyére Dr. Mikó Tivadar szegedi kórboncnok professzort nevezik ki. A kormány augusztus 1-jétől átmeneti időre felfüggeszti a búza- és a kukoricaexport engedélyezésének kötelezettségeit, hogy könnyebben és gyorsabban lehessen külföldön értékesíteni a terményt. Torgyán József földművelési és vidékfejlesztési miniszter arról tájékoztatta a kormányt, hogy sikerült hatástalanítani a "búzabombát": az előrejelzett 800 ezer tonna helyett csupán 40 ezer tonnát adtak át a garantált árért, miközben a termés 75 százalékát már betakarították. Így a várt 12 milliárdos beavatkozás helyett a mindössze 3 milliárd forint fogja terhelni a költségvetést.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!