hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tanuló idők
Hírmagyarázat

1998. 06. 20.
Úgy tűnik, a trónfosztást követően még csak most, néhány héttel a választási kudarc után kezd tudatosodni az MSZP számára, hogy a párt a továbbiakban nem fog tudni úgy működni, mint korábban. A jövőjét alapvetően meghatározó reformok, a megújulás immár megkerülhetetlennek látszik. A jelenlegi átmeneti időszakot a hatalomból való ki-, illetve az ellenzéki szerepbe való belépés határozza meg. A nem várt helyzet szokatlan életérzést idézhet(ett) elő a szocialista párton belül. Az abszolút többséggel való kormányzás után kénytelenek tudomásul venni, hogy egyre több ellenállással, akadályoztatással szembesülnek. A bizottsági tisztségek elosztása is ilyen hideg zuhany lehet. Az MSZP több mint 34 százalékos mandátumarányának megfelelően a bizottsági tisztségek egyharmadára tart igényt. Mindez az 59 bizottsági tisztségből 20-at, s ezen belül 7 elnöki és 13 alelnöki posztot jelent. Mint ismeretes, a Fidesz – MPP nem a szocialisták által várt elosztást ajánlotta. "Nem gesztust kérünk a kormányzópártoktól, hanem a választók akaratának az érvényesítését" – szögezte le legutóbbi sajtótájékoztatóján Kovács László frakcióvezető, aki szerint a bizottsági helyeket a parlamenti mandátumokkal arányosan kell elosztani. Lapzártánkig még csak annyi volt bizonyos, hogy az MSZP-frakció "nem enged a huszonegyből", azaz ragaszkodnak álláspontjukhoz. Ellenzéki pozícióból, új helyzetben, s új érvekkel. További szokatlan esemény, hogy a média is egyre keményebben bánik velük. Erre enged következtetni a BÁV Rt.-nek az MSZP-vel kötött bérleti szerződését kipellengérező cikk is, amely a közelmúltban jelent meg a Világgazdaság hasábjain. A választások utolsó heteiben a BÁV Rt. rekordgyorsasággal utalt át 15 millió forintot a párt számlájára egy 150 négyzetméteres raktárhelyiség bérleti díjaként. Ráadásul a piaci ár többszöröséért. A lap ezzel mintegy azt sugallta, hogy a vállalat a pénzzel a párt választási kampányát támogatta. A szocialisták kijelentették: a párttörvény előírásainak megfelelően adtak bérbe bizonyos raktárhelyiségeket a Bizományi Áruház Vállalatnak. Szerintük semmi jelentősége nincs annak, hogy a 15 milliós pénzügyi tranzakció véletlenül épp a választási kampány időszakában történt. A párttörvény nem tesz semmiféle olyan kitételt, hogy milyen napokon lehet bérleti szerződést kötni, illetve pénzt átutalni. Érvelni és magyarázkodni kellett. Ráadásul "belül is elindult valami": a korábbi házelnök, Gál Zoltán helyett a frakció Szili Katalin volt környezetvédelmi államtitkárt választotta meg a T. Ház alelnökének. Míg a frakcióvezetés Gált jelölte, addig a "bányász" Schalkhammer Antal "spontán" jelöltként Szilit javasolta a posztra. Gál Zoltán hosszan indokolta, miért lenne jó, ha ő tölthetné be a szocialistáknak járó alelnöki tisztet. Azonban – meglepő módon – Szilivel szemben Gál jelentős szavazatkülönbséggel alulmaradt. Nyilvánvaló, hogy e változás már az új idők jegyében történt. Mindenesetre látható, hogy az ezekre az ügyekre adott válaszok a jövőt kódolják: európai szociáldemokráciát vagy valami mást.(Hazafi Zsolt–Flaisz Endre)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!