Még a pozitív üzenetekre kondicionált politikusok is hónapokról beszélnek. Meg komoly gazdasági krízisről, amire a legdrasztikusabb megoldás talán a „svéd modell”, ahol lényegében összpárti egyetértésben igyekeznek minél gyorsabban elérni a nyájimmunitást, vagyis a lakosság 60-70 százalékos fertőzöttségi szintjét. Ezzel nemcsak a járványt állítanák meg, de a gazdasági károkat is minimalizálnák. Egy probléma mégis akad: közben meghalhat akár 150-200 ezer ember.
Súlyos kortünete ez annak, hogy Európa mennyire elidegenedik a zsidó–keresztény értékvilágtól. Pedig erre most lenne csak igazán szükség. A nyugati világban vannak, akik gyűlöletkeltésre használják a járványt a keresztény közösségekkel szemben, gúny tárgyává téve a spirituális világfelfogásukat. Ehhez különleges rosszindulat kell, különösen úgy, hogy egyelőre a tudomány is adós a megnyugtató válasszal a koronavírussal szemben.
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »