Neil Armstrong 1930. augusztus 5-én, az ohiói Wapakonetában látta meg a napvilágot. Azóta vonzotta a repülés, hogy apja kétéves korában elvitte egy clevelandi légi parádéra. Hatévesen hagyta el a földfelszínt először, és a gimnázium után repülőmérnöki szakra jelentkezett az indianai Purdue Egyetemen.
Tanulmányait a koreai háború szakította félbe. Felderítő vadászpilótaként is szolgált a seregben, több kitüntetéssel szerelt le a hadművelet végén. A hátramaradt két évét a korábbinál is jobb tanulmányi eredménnyel végezte el. A Purdue-n ismerte meg Janet Elizabeth Shearont, akit 1956-ban feleségül vett. Három gyermeket vállaltak. A középső, egyetlen lányuk, Karen agydaganatban halt meg.
A Dél-Kaliforniai Egyetemen szerzett mesterdiploma után tesztpilótának állt. Főleg X–15 kísérleti rakétahajtású repülőgépeket vizsgált. Hamarosan az egyik legtehetségesebb mérnök hírében állt. Ám, aki sokat próbálkozik, az sokszor hibázik is. Nem egy gép és kifutópálya látta kárát a baleseteinek.