hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hollywood gyermekei

2009. 12. 04.
Egy friss brit kutatás szerint a fiatalok leginkább a szüleik tanácsára hallgatnak, amikor pályaválasztásra kerül sor. De mi történik azokkal a gyerekekkel, akik a szüleik mintáját követve színészek lesznek? Lehet–e egészséges, magánéletben is sikeres életet élni a színész szülők árnyékában színészként?

Az Óz, a csodák csodája Dorothyja, Judy Garland maga is kétévesen kezdte énekesi pályafutását, hétévesen szerepelt első filmjében még a 20. század elején. 1935-ben, tizenhárom évesen alkalmazta az MGM stúdió, és olyan híres színészekkel járt együtt iskolába, mint Ava Gardner, Lana Turner és Elizabeth Taylor. Tizenöt évesen volt az első igazán átütő sikere a Love Finds Andy Hardy című filmben. Tizennyolc éves koráig már tizenkét filmben szerepelt.
Akkoriban teljesen elfogadott volt Hollywoodban, hogy amfetaminszármazékokat és altatókat adtak a fiatal színészeknek, hogy jól bírják ezt a megfeszített tempót. A rendszeres gyógyszerezés hatására Judy Garland gyógyszerfüggővé vált, amely­től egész élete során nem tudott megszabadulni.
A látszólag sikeres színészi és énekesi karrierje ellenére Judy Garland állandó kétségek között élt, és folyamatos visszaigazolásokra volt szüksége, hogy tehetséges és vonzó nő. Több abortuszon és még több öngyilkossági kísérleten esett át. Számos alkalommal kirúgták a forgatásokról, mert függősége miatt nem lehetett rá számítani. Ötször ment férjhez, második házasságából született Liza Minelli 1946-ban.
A kis Liza rendszeresen fellépett édesanyjával, ám amikor Judy Garland látta lánya tehetségét, nagyon féltékeny lett rá. „Amikor a színpadon voltam vele, akkor nem volt többé a Mamám, hanem Judy Garland” – idézi vissza Liza. Egyszer a taps miatt féltékeny színésznő még a színpadról is lelökte lányát.
Miután Judy Garland elvált második férjétől, számos alkalommal volt alkohol és drog befolyása alatt, emiatt elküldték Holly­woodból. „Az egyetlen dolog, amit megtanultam gyermekkoromban, hogyan kell úgy szállodában lakni, hogy ne fizessük ki a számlát”–meséli gyermekkoráról Liza. Judy annyiszor követett el öngyilkossági kísérletet, hogy lánya megtanulta a gyomorpumpa használatát is. 1969-ben Judy Garland végül gyógy­szer-túladagolás miatt halt meg negyvenhét évesen.
Liza Minelli eddigi élete során számos filmben szerepelt, szinte minden rangos díjat megkapott a film- és a színházi világban. Édesanyja negatív példája és a szórakoztatóipar miatt azonban ő is alkohol-, gyógyszer- és drogfüggő lett, és ő sem tudott hűséges lenni házastársához, négyszer vált el. 2000 után az egészsége is megroppant: gerinc- és csípőműtétet hajtottak végre rajta, vírusos agyhártyagyulladás miatt beszédkészségét is majdnem elvesztette. Csak nagy nehézségek árán tudott megtanulni újra beszélni, kitartásának köszönheti, hogy újra visszatérhetett a szórakoztatóiparba.

Ő otthon is egy akcióhős…

A piszkos tizenkettő sztárja, Kelly hőseinek Csodabogárja: Donald Sutherland is híres színész. Mintegy kilencven filmben szerepelt már, Golden Globe- és Emmy-díjban is részesült, de apaként fiának igencsak rossz példát mutatott. Kétszer is elvált, másodjára Jane Fondával való viszonya miatt. Gyermekei közül a második házasságából született Kiefer Sutherlandet a 24 című akciósorozatból Jack Bauerként ismeri a világ. Éppen négyéves volt, amikor a szülei elváltak. Ezt követően egyre ritkábban láthatta imádott apját. Fiatalon eldöntötte, hogy édesapja nyomdokaiba lép, ő is színész lesz. Húszévesen már megkapta első filmszerepét, amit újabb és újabb követett. Sikeres színészként ünnepelték, miközben magánélete romokban hevert.
Kiefer, apjához hasonlóan, eddig már kétszer elvált. Súlyos alkoholproblémája miatt számos botrányt okozott verekedéseivel, első felesége állítása szerint rendszeresen verte őt. 2007-ben negyvennyolc napot töltött börtönben ittas vezetés miatt. A színész az indulatain is nehezen tud uralkodni, az év elején, egy társasági eseményen például lefejelt egy divattervezőt, aki emiatt be is perelte.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!