hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy rettegett vadmacska

2008. 04. 16.
Ki gondolta volna, hogy a nőiesség sötét bőrű megtestesítője keményebbet üt, mint Rocky, élesebben köp, mint a bagórágók, és cifrábban káromkodik, mint egy falusi kocsis? Naomi Campbell, a kilencvenes évek szupermodellgárdájának „fekete ékköve” nem jelentette be visszavonulását, mint Claudia Schiffer, nem szült gyermekeket, mint Cindy Crawford, helyette dührohamokat kap, verekszik, és ha még marad szabadideje, diktátorokkal interjúzik…

Naomi Campbellt néhány napja az a megtiszteltetés érte, hogy bemutathatta a
legújabb londoni „bilincskollekciót”. Ám a csillogó kifutók helyett ezúttal a
Heathrow repülőtér ötös termináljával kellett beérnie. Naomi reptéri
patáliájáról több hírváltozat is kering: egyesek szerint egy elkallódó Louis
Vuitton-bőrönd váltotta ki a hisztit, mások szerint a modell lekéste gépe
indulását, és emiatt már nem tudtak neki helyet biztosítani. Lényeg a lényeg,
hogy Naomi nem fogta vissza magát: káromkodott, leköpte a legénységet, sőt még
az odahívott hatósági közeget sem kímélte. Az esetről a British Airways
szóvivője közölte, hogy amióta megnyitott a repülőtér új terminálja, 280 ezer
utas közül csak Naomihoz kellett rendőri erősítést hívni.

Az antiszociálisan viselkedő híresség bántalmazás vétkében már többszörös
visszaesőnek számít. Aktuális balhéjáért majd májusban kell felelnie a bíróság
előtt, ahol már börtönbüntetésre is ítélhetik. Eddig azonban csak egy nyolcórás
rendőri kihallgatáson vett részt, majd óvadék ellenében távozhatott. Nem úszta
meg ilyen könnyen viszont azt a tavalyi incidenst, amikor haragjában
házvezetőnőjére támadt a mobiltelefonjával. Naomi büntetésként „öt napig végre
közhasznú volt”, és vécét pucolt. Emellett azonban napestig sorolhatnánk azokat
az eseteket, amikor asszisztensét ütlegelte, egy bezárt ruhabolt biztonsági
őrével replikázott, vagy amikor egy brazil kórház alkalmazottait szidalmazta,
miután életmentő műtétet hajtottak rajta végre.

A „párductestű” Naomi 1970-ben született Londonban. Anyja egy jamaicai
balett-táncos, Valerie Campbell, de kínai származású apjával sohasem
találkozott. A férfi két hónappal Naomi születése után otthagyta a családját.
Később az anya újraházasodott, és szült egy fiút is, Naomi viszont azóta is –
bevallottan – apakomplexussal küzd. A tinédzserként felfedezett modell egész
eddigi életében egyre másra halmozta a férfiskalpokat – csakúgy, mint a divatos
lábbeliket, amelyekből közel ezer párral rendelkezik. Ami pedig az erősebbik
nemet illeti: Naomi kezei között megfordult már Mike Tyson, Robert De Niro,
Sylvester Stallone, Flavio Briatore és Lewis Hamilton autóversenyzők, Adam
Clayton, a U2 gitárosa, de még Boris Becker is. A szupermodellt jelenleg egy
brazil üzletember, Marcus Elias boldogítja, akivel kapcsolatban már kétheti
ismeretség után kijelentette, hogy gyereket szeretne tőle.

Az idén harmincnyolcadik életévét töltő Naomi az egyik legfiatalabb tagja volt a
kilencvenes évek legfoglalkoztatottabb szupermo-dellcsapatának: a „Crawford-Schiffer-Moss-Evangelista”
nevével fémjelzett osztagnak. Közülük Naomi karrierje indult a legszokatlanabb
módon, és ő az egyetlen, aki még mindig nem bírja „abbahagyni az ipart”. Naomi
tizenöt- évesen még balett-táncosnak készült, mígnem egy nap az angol Elle
magazin fotósa kiszemelte az iskolás lányt. Miután anyja először nemet mondott
az ajánlatra, Naomi titokban pózolt. A próbafotók megtették a hatásukat: míg
másnak évek hosszú munkájába telik, hogy egy-egy neves magazinba bekerüljön,
Naominak mindez az ölébe hullott, miután egy éppen kieső modell helyett kellett
„beugrania”.

Naomi lett az első fekete bőrű modell, aki felkerült az amerikai Time, valamint
a francia és a brit Vogue címlapjára. Mindezt azóta rekordszámú, ötszáz
címlapfotó követte. Hihetetlen ívű karrierútja ellenére is úgy érzi, hogy a
„divatvilág rasszistább, mint valaha”, és „szégyen, hogy a feketék szépségét még
mindig nem ismerik el”. Naomi gázsija állítólag sosem érte el a fehér
modellekét, habár „csapattársai” gyakran szárnyuk alá vették. Rendszeresen
kikötötték: csak vele együtt hajlandók a kifutóra lépni.

A hirtelen jött siker a „szakma legsötétebb oldalával” is megismertette őt. A
fotósok és a divattervezők szinte bomlottak az egzotikus lányért, aki az évek
során a „divatvilág réme” lett. Szerepelt akt- és leszbikus fotókon,
videoklipekben, filmekben, támogatott kubai árvákat, gyártott parfümöket,
kedvenc barátnőivel étteremhálózatot nyitott, sőt még két könyvet és egy
vitatható színvonalú zenei albumot is piacra dobott.

„Kevesebb mint tízezer dollárért még felkelni sem vagyunk hajlandók reggel” –
szól az elhíresült „modell-szlogen”. Naomi is hamar magáévá tette ezt a mottót:
a fotózásokról akár két napot is késett. Gyakori hisztérikus rohamaira először
tablettákat szedett, majd a box-aerobichoz nyúlt, újabban pedig a jóga
segítségével keresi magában a szelídebb énjét. Labilis kedélye miatt
drogügyeiről is számos hír keringett. Az erőszakos természetű Naominak sok
emberrel gyűlt meg a baja eddigi élete során. Volt kolléganője, Tyra Banks
például úgy félt tőle, hogy még évekkel az összetűzéseik után, amikor saját
show-műsorában vendégül látta Naomit, sem kockáztatta meg, hogy élőben,
nézőközönséggel közvetítsék az interjút.

Naomi újabban intellektuális vizekre evezett. A GQ brit férfi magazin
főszerkesztőjének bátorítására nemrég Venezuelába utazott, hogy ott
mikrofonvégre kapja Hugo Chavezt. „Sokat hallottam, hogy Hugo igazi népvezér,
kíváncsi voltam, igaz-e. Nem politizálni mentem, az elnök mint ember érdekelt. ”
A szókimondó vezető élt a lehetőséggel: gyorsan kifejtette véleményét Bush
elnökről, aki szerinte „teljesen őrült”, dicsőítette Fidel Castrót, aki „igazi
úriember, mert mindig fényes a csizmája”, majd közölte: neki is legalább olyan
jól állna egy félmeztelen fotó, mint Vlagyimir Putyinnak. Az interjú megjelenése
óta már Hugo és Naomi titkos románcát is emlegetik a pletykalapok – vélhetően az
elnök úr nagy megelégedésére. A sikerre való tekintettel, Naomi a közeljövőben
Fidel Castrónak és Nicolas Sarkozynek szeretné feltenni „személyes” kérdéseit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!