hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2012. 05. 25. (XVI/21) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Görög minta spanyol módra

Bezártak az iskolák és az egyetemek kedden Spanyolországban – első ízben került sor a közoktatás minden szintjét érintő általános sztrájkra az országban.

Csecsemőkkel kereskedtek

Akár háromszázezer újszülöttet is ellophattak és pénzért örökbe adhattak: fény derült a katolikus egyház babakereskedelmének 50 évére Spanyolországban. Családok százai, akiktől spanyol kórházakban vették el gyermekeiket, ostromolják most a kormányt hivatalos vizsgálatért.

Terroristák a falakon

„Jeruzsálem soha nem volt és nem is lesz egységes” – nyilatkozta a Maariv címŐ izraeli lap hasábjain Ehud Olmert. Véleménye különösen nagy felháborodást váltott ki, mivel a cikk megjelenését éppen Jeruzsálem 1967-es felszabadításának évfordulójára idzítették.

Nem szállnak vonatra a hamvak

Egyre feszültebb a viszony az új román és a magyar kormány között. A bukaresti külügyminisztérium bekérette a magyar nagykövetet. Füzes Oszkár nem tudott eleget tenni a román fél kérésének, mivel vidéken korteskedett a Fidesz erdélyi partnerei mellett. A feszültséget csak növeli a Nyírő József író újratemetése körüli huzavona.

Rengett a föld Olaszországban

Hét személy életét vesztette, mintegy ötvenen megsérültek, és ezrek kényszerültek otthonuk elhagyására. Lakóépületek omlottak össze, építészeti kincsek dltek romba. Ez a mérlege a Richter-skála szerinti hatos ersségŐ földrengésnek, mely 2012. május 20-án hajnali 4 óra 4 perckor sújtotta Északkelet-Olaszországot, azon belül is Emilia Romagna megyét, Modena és Ferrara városok vidékét.

Új elnök Szerbiában

Meglepetést hozott a vasárnapi második forduló a szerbiai választásokon: a várakozásokkal ellentétben Tomislav Nikolic, a Szerb Haladó Párt elnöke kapta a legtöbb voksot az elnökségért folytatott versenyben. Nikolic megválasztása vadonatúj helyzetet teremt a szerb politikában, először fordulhat ugyanis elő, hogy az elnök és a kormányfő más politikai párthoz tartozik. A Boris Tadic leköszönő elnök által vezetett Demokrata Párt várhatóan a harmadik helyen végzett szocialistákkal együtt alakíthat kormányt.

A diktatúra a bombáknál is rosszabb

Az Iránban élő nők és családok helyzetéről legfeljebb annyit tudunk, amit a Lányom nélkül soha című könyvben olvastunk. Ilyen presszió mellett hogyan tud bármilyen ellenzék is kialakulni a rendszerrel szemben?

„Athén ég, Berlin nevet”

Fiamma Nirenstein, az olasz képviselőház külügyi bizottságának elnökhelyettese a Hetek kérdésére megerősítette, hogy jövőre Magyarországon rendezik a Zsidó Világkongresszus és a parlamenti képviselőket tömörítő nemzetközi lobbiszervezet, az ICJP éves konferenciáját. A meghívást Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja jelentette be Rómában, ahol előadást tartott az Európa jövőjével és az iráni válsággal foglalkozó nemzetközi konferencián.

Válság, választások, változások

Maratoni csúcstalálkozók zajlottak a hétvégén az Egyesült Államokban. Barack Obama elnök elször a washingtoni Camp Davidben, majd Chicagóban, a NATO-csúcson volt házigazda. Míg a G8-csúcson az eurózóna válsága volt a meghatározó kérdés, addig a NATO-találkozón egyértelmŐen a közelg választások, illetve néhány meghatározó tagállam eddigi politikai irányában bekövetkezett változások adták meg az alaphangot.

Belföld

Horthy nyakon öntve

A belvárosi liberális klub egyik vitázója éppen arról beszél, hogy partizánakciók helyett inkább nyilatkozatokkal kellene tiltakozni a szélsőjobboldali előretörés ellen, miközben az ablak alatt tüntető bosszúszomjas csürhe üvöltve zsidózik. A neonácik célpontja  Dániel Péter ügyvéd, aki a napokban vörös festékkel öntötte nyakon Horthy frissiben felállított szobrát. Ha Szálasié lett volna, azt megsemmisíti.

Gyula lett Viktorból

Két, bevezetése esetén a 2014-es választások kimenetelére komoly hatást gyakorló intézkedésről vitáznak a Fidesz vezérkarában. Több fideszes vezető a választáson való voksolás előfeltételéül szabná az előzetes regisztrációt. Emellett Orbán Viktor megszüntetné a pártok állami támogatását.

Sikerül-e megmenteni a devizahiteleseket?

A kormány kommunikációja szerint az árfolyamgáttal és a Nemzeti Eszközkezelővel megoldották a devizahitelesek problémáját. Az árfolyamgát helyett azonban egyre többen  gondolkoznak azon, hogy hagyják bedőlni hitelüket - az állam pedig az ígért 8 ezerből egyelőre csak egy hitelfedezetként szolgáló lakást vásárolt meg.

Baby boom helyett nyugdíjas-invázió

„Új baby boom – A középosztály gyerekvállalási forradalma” címmel látott napvilágot a gazdasági tárca népesedésügyi vitairata. A bombasztikus cím mögött nincs kidolgozott javaslat, az anyag inkább a tárcaközi nyomulások újabb eszköze lehet.

Magányos Vona

A Jobbik a hétvégén tartotta tisztújító kongresszusát. Bár hosszasan méltatta Vona Gábor pártelnök Szegedi Csanádot, az országot az elmúlt hónapokban hiperaktívan járó EP-képvisel mindenki meglepetésére mégis kiesett az elnökségbl.

Megbukott a hecckampány

Eredménytelenül próbált ismételten hisztériát kelteni a Jobbik Veszprém megyei szervezete a Hit Gyülekezete ellen. Mind az Ajkai Szakképz Iskola, mind a hajdúsámsoni intézmények oktatói, szüli és hallgatói közösségei ugyanis túlnyomó többséggel szavazták meg, hogy intézményeiket a neoprotestáns egyház vegye kezelésébe.

Hit és értékek

Fegyverük a békeüzenet

„Mindannyian Együtt Jeruzsálemért" elnevezéssel alapítványt hozott létre a keresztény-zsidó párbeszéd erősítésére Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze és Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke. Az alapítvány célja Jeruzsálem jövőjének és múltjának, szellemi, vallási, kulturális jelentőségének, szerepének kutatása, képviselete, népszerűsítése révén a zsidó-keresztény civilizáció értékeinek erősítése. Az alapító okiratot május 18-án írták alá Budapesten.

A magyar–zsidó együttélés története 1918-ig

Az emancipáció törvénybe iktatása (1867), majd az izraelita vallás bevetté nyilvánítása (1895) új korszakot indított el a magyar zsidóság történetében. Ez a magyarosodó zsidó elit, valamint a keresztény, feudális gyökerŐ magyar úri elit „íratlan” társa­dalmi szerzdésén alapult. Az els világ­-háború ezt a közmegegyezést alapjaiban borította fel.

Oltár a Tiberis partján

„Rómában évezredek óta a művészet: politika" - állítja az olasz főváros egyik legújabb nevezetességének, az Ara Pacis Múzeumnak a kurátora. A Tiberis partján álló ultramodern épület Augustus császár monumentális békeoltárát őrzi, amelyet az ókori világ egyik legrejtélyesebb emléké­nek tartanak. A történészek mellett a poli­ti­kusokat is megosztja az emlékmű. A béke­-oltárt ugyanis Benito Mussolini meg­bí­zá­sából olasz régészek tárták fel az 1930-as években. A helyreállított építményt a fasiszta diktátor az általa megálmodott „Új Róma" egyik központi jelképévé tette. Az utóbbi években Richard Meier amerikai sztárépítész tervei alapján új épületet emeltek az oltár számára.

HÁTTÉR

Vita egy urna felett

Bukarestben és Erdélyben politikusok, a két legismertebb orgánum, az Adevarul és a Romania Libera, valamint két szélsőjobboldali párt, a Partidul Romania-Mare (PRM), illetve a Noua Dreapta (ND) is tiltakozik Nyírő József Székelyudvarhelyen tervezett újratemetése miatt. Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester szerint „furcsa, hogy egy Nagy-Magyarország-harcos lesz eltemetve a mi szent földünkbe". De ki is volt Nyírő József, akinek munkásságát Hoffmann Rózsa - jelentős vitákat generálva - a Nemzeti Alaptanterv részévé emelt?

Fajtiszta magyar nincs

„Tipikus mai magyar politikai jelenség, nem szeretném minősíteni, mert elragadtatnám magamat." „Tudományosan igazolhatatlan, etikailag megengedhetetlen." Ilyen véleményeket fogalmaztak meg lapunk által megkérdezett szakemberek annak kapcsán, hogy egy jobbikos férfi az internetre kitett genetikai vizsgálati leletével igazolta, hogy nincs benne sem zsidó, sem cigány gén.

A Fehér Ház fekete báránya

A hat Oscarral díjazott Forrest Gump című film egyik leghatásosabb jelenete, amikor Tom Hanks egyik éjszaka felhívja a Watergate hotel recepcióját, hogy biztosan nincs áram az épületben, mert valaki zseblámpával hadonászik az egyik szobában. Ebből a bur­leszkbe illő mozzanatból kerekedik ki az Egyesült Államok egyik legsúlyosabb politikai botránya, melynek következtében Nixon elnöknek - a mai napig egyedülálló módon - idő előtt kellett távoznia a Fehér Házból.

Kínaiak az orosz spájzban

„Nem szeretnék egy szép reggelen arra ébredni, hogy a rádióban a kínai-finn határról beszélnek" - dohogott kommentjében egy a sok száz hozzászóló közül, akik az Argumenti i Fakti című orosz lap cikkére reagáltak. A téma - vajon elnyeli-e Kína Oroszországot -, úgy látszik, érzékeny pontra tapintott: eddig soha nem tapasztalt levél- és kommentözön követte ugyanis. Tény, hogy a keleti orosz határ­vidékeken szabad szemmel láthatóan sok a kínai - kérdés, vajon tényleg kell-e inváziótól, netán határrendezéstől tartani.

A zsidó Árpád fejedelem és a mélymagyarok

A magyar történetírás meglehetősen szűk keresztmetszetben tárgyalja a zsidók magyarországi történetét: a holokauszt tragédiája előtti időkből jellemzően jelentéktelen idegenekként vagy kapitalista gyárosokként tűnnek fel előttünk - miközben egy szerzetes feljegyzése szerint a magyarok már a 10. században szerettek azzal büsz­kélkedni, hogy a zsidóktól származnak. A zsidók története Magyarországon című kétkötetes gigantikus munkájában Komoróczy Géza professzor tudományos alapossággal vizsgálja a két nép közös történelmét.

G8 Camp Davidben

Idén 38. alkalommal gyűltek össze a „leggazdagabb ipari országok" vezetői a G8-ak csúcstalálkozójára. Nehéz megmondani, hogy a kétnapos eseményről szóló híradásokban a BL-döntő közös végigizgulása vagy a növekedési politika melletti elköteleződés kiemelése volt-e túlsúlyban. Tény, hogy a G8-ak támogatják Görögország maradását az eurózónában, és mindent megtesznek azért, hogy rábírják őket a szükséges megszorítások elfogadására.

Hülyeség vagy taktikai atomfegyver?

Bár lehet racionális magyarázatokat találni arra, hogy miért számítanak kedvezőnek (más adófajtákhoz képest) a kormány által bevezetendő új adók, mégis leginkáb a kockázatokról lehet keveset hallani a kormánypárti politikusoktól.

A Horthy-kultusz

Megkérdezte egy internetes portál Lázár Jánost, mit szól ahhoz, hogy pártjának két képviselője védnökséget vállalt egy olyan bálon, amelyen gyűjtést rendeztek Horthy Miklós szobrának elkészítésére. A Fidesz frakcióvezetője meglehetős óvatossággal nyilatkozott a kormányzóról; legmarkánsabb kijelentése szerint Horthy szerepe és személyisége „ellentmondásos". Nem róható fel persze a frakcióvezető úrnak, ha egy röpke interjúban nem vállalkozik a két világháború közti Magyarország politikai viszonyainak elemzésére, sőt, egyáltalán nem biztos, hogy Lázár Jánosnak bármilyen más alkalommal feladata volna ebbe belebonyolódni. Mindazonáltal az utóbbi időben szaporodnak az olyan események, amelyek arra vallanak, hogy Magyarországon némelyek eltökélt kísérletet tesznek Horthy Miklós újraértékelésére. Nem történészekről van szó; a főméltóságú úr megítélése szakmai értelemben azért nem generál heves vitákat, mert a személye kapcsán tárgyalandó korszak tanulmányozása már nemigen szolgálhat revelatív újdonságokkal; a majd' negyedszázados eseménytörténet lényegében feldolgozottnak tekinthető, politikai mozgatórugóiról részletes ismereteink vannak.

KÁVÉSZÜNET

Jézus, hit és rock’n’roll

Nem csupán a vasfüggöny tudott több mint negyven éven át kitartani, egy pályafutás is képes felölelni ennyi időt, ráadásul töretlenül. A Petra együttes tagjai 1970-ben letették a virágos farmert és a füves cigit, a gitárjaikat és a dobokat viszont megtartották, így ők lettek a rockzene első keresztény művelői. A magyar közönség előtt is több ízben bemutatkoztak már, június elején pedig több városban is fellépnek: Veszprémben, Budapesten és Debrecenben. A Petra együttes alapító tagja, Greg X. Volz a Heteknek adott interjút.

A Bee Gees-legenda

Robin Gibb a Bee Gees egyik alapítójaként a poptörténelem talán legtermékenyebb dalgyárának főmunkatársa volt. Több mint 1000 dal fűződik a Gibb testvérek nevéhez, köztük Grammy-díjas slágerek, filmzenék. A diszkózene értelmezhetetlen nélkülük, egy korszak emblematikus zenészei voltak. A zenészcsalád életében mégis több volt a látszat, mint a valóság. Robin a betegséggel folytatott hosszú küzdelem után, 62 évesen hunyt el.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!