hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A multikulturalizmus halála?

2005. 09. 20.
Miközben hihetetlenül sokat köszönhetek morálisan is, intellektuálisan is az apámnak, volt egy számomra is veszedelmes mániája: haláláig hitt abban, hogy a magyar zsidó diaszpóra egyetlen lehetséges útja a teljes asszimiláció, ősi nyelvének, hitének, szokásainak, és egyáltalán: zsidó eredetének teljes tagadása és elfelejtése. Ebbeli hitében a holokauszt csak megerősítette, sőt, úgy fogalmazott: most már igazán megadtuk az árát, hogy teljes jogú magyarok lehessünk. S ő, nem is egyedül, azok közé a zsidók közé tartozott, akik úgy hitték, az antiszemitizmusért a zsidók magatartása a felelős. (Túl okosak, gátlástalanok, szemtelenek, nem elég szerények, rossz modorúak stb.)

Átmeneti megingás után én a következőképpen döntöttem: anyanyelvem magyar, kultúrám magyar – és ezt senki el nem veheti tőlem –, szokásaimat pesti zsidó és nem zsidó proliktól, kispolgároktól és polgároktól vett minták alakították ki, etnikailag mégis zsidó vagyok, és zsidó eredetem, sorsom tudatát (diaszpóra lét, a holokauszt füstje, a zsidó nép ötezer éves története, mi adtuk a világnak a Bibliát is, Jézust is), nem csupán vállalom, de idevonatkozó ismereteimet gyarapítom és mélyítem is. Nem vagyok félig magyar és félig zsidó; egészen magyar vagyok és egészen zsidó. És én ezt nevezem a magam részéről integrációnak, vagy, ha úgy tetszik, multikulturalizmusnak.

És tudom, hogy amiképp a zsidó nem büdös, úgy nem büdös a néger sem meg a cigány sem – egyáltalán: minden személynek speciális, egyedül rá jellemző szaga van (akár az ujjlenyomata), de egyetlen etnikumnak sincs biológiai vagy genetikai alapon egyedül rá jellemző speciális szaga; legföljebb szokásai következményeképp. 

Mivel szeretem (hogy miért – magánügy) a romákat, az ő érdekükben is az integráció híve vagyok az asszimilációval, főleg az erőszakos asszimilációval szemben. Hiszek a szereteten, az egymás kölcsönös megbecsülésén alapuló együttélés lehetőségében. 

A nyelv elsősorban a kommunikáció eszköze. Ha sok etnikum él egyetlen közösségben – faluban, városban, országban – pragmatikusan kell, hogy legyen közöttük egy közvetítő nyelv. Ez legegyszer?bb esetben a közösségben élők többségének anyanyelve, de miért jelentene ez elnyomást, asszimilációt? Ha mégis, az már nem kultúra, hanem politika. 

Az Egyesült Államokban, ahová több száz etnikum csődült össze, a többségi angol lett a hivatalos nyelv, de ma már néhány déli állam némelyik városában, megyéjében olyan sok spanyolajkú él, hogy minden elvi megfontolás nélkül (a kommunikáció gyakorlati lehetőségének fönntartása végett) kettős nyelvhasználat alakult ki: rendőrségen, hivatalokban, kórházakban stb. meg lehet szólalni spanyolul is. Ettől a spanyolul beszélők még maguk is öntudatos USA-állampolgárok. 

Egy közösségben simán kialakulhat a kétnyelvűség, ha a két nyelvet beszélő két etnikum között nincs politikailag szított gyűlölet. És különböző etnikai szokásokkal is simán élhet együtt több etnikum, amíg ezek a szokások ki nem rekesztik egymást. Ahogy a személyes szabadság határai is ott vannak, ahol még nem ütköznek más individuumok szabadságába. Amúgy meg: varietas delectat. Vagyis épelméj? ember számára a gyönyörűség forrása, hogy a homo sapiens olyan sokféle.

A Magyar Hírlap egyik gyakran megjelenő publicistája, Romániában élő magyar, ezzel szemben úgy látja, hogy az iszlám terrorizmus londoni merényletei következtében meghalt a multikulturalizmus szép, keresztényi, humanista eszméje. Továbbá, hogy természetes asszimiláció nincs, minden asszimiláció erőszakos. 

No, nézzük először az asszimilációt (melynek én, ahogy föntebb elmondtam, nem vagyok híve – az integráció híve vagyok). Asszimilálódás azt jelenti, hogy egy személy vagy egész közösség elveszíti nemzeti (etnikai) identitását. Vagy azért mert terhes, mert a többség politikai elnyomása, gyűlölködése miatt hátrányos helyzetbe kerül általa, vagy azért, mert nincs szüksége rá. Az elszakított területek magyarsága számára a magyar identitás terhes, így aztán vagy megtagadja, vagy foggal körömmel csakazértis ragaszkodik hozzá a Felvidéken, a Kárpátalján, Erdélyben, a Délvidéken, de közömbös az identitása iránt Burgenlandban, el is veszíti könnyen. Miért? Először is, senki sem nyomja el, politikai üldözésnek nincs kitéve. Sokkal jobban él itt, mint élne az anyaországban. Egyszerűen: nincs jelentősége annak, hogy magyarnak tekinti-e magát vagy sem. Németül tud, nem irritálja, hogy németül kell beszélnie. Ennyi. 

Én zsidó létemre kényszerűségből, gyávaságból többször tagadtam le zsidó eredetemet, de sosem akartam valóban nem-zsidóvá lenni. Ellenben indián szerettem volna lenni és amerikai néger is, elsősorban, hogy jó jazz-zenész legyek, hogy kemény, antirasszista fekete polgárjogi harcos legyek. 

Számomra zsidó kisebbségi létem tudata mindig morális kérdés, vagyis mindennem? rasszizmus elleni küzdelem kiindulópontja volt.

Viszont a már említett publicista azt írja, hogy a kisebbségi közösségek úgy kapnak lehetőséget kultúrájuk megőrzésére, hogy közben kénytelenek átvenni a többségi társadalom előítéleteit is. Egy amerikai kísérletsorozatra hivatkozik, melyben a kutatók műszeresen mérve a kísérleti alanyok, fehérek és afro-amerikaiak agyműködését, kimutatták: a fehér amerikaiak öntudatlanul is negatív érzésekkel viseltetnek a feketék iránt. De igazán meglepő az volt, hogy a kísérletek szerint "mintha" a feketék agyának "vészcsengője" is "megszólalna" – a fehérekéhez hasonlóan – egy fekete arc láttán. 

Kételkedem. Első kérdésem, hol keresték a kutatók a "corpust"? A Harlemben vagy a Yale egyetemen? Jazz-zenészek vagy jogászok, zsaruk vagy drogdílerek körében? Nagyon nem mindegy! Másodszor: már írtam apámról, aki úgy vélte, a zsidók is felelősek az antiszemitizmusért. Ki ne ismerné a régi viccet: "Hinaus mit uns!" De ez a vicc egy faji gyűlölettől áthatott társadalomban született, amely rohant a holokauszt tébolya felé. Álljunk meg egy szóra! Lengyelországban nincs is zsidó, mitől van ott antiszemitizmus? Attól, hogy az antiszemitizmushoz nem zsidó kell, hanem antiszemita.

A baj véleményem szerint az, hogy idézett publicistánk állandóan kivetíti az erdélyi (romániai) magyar kisebbségnek a román többség magatartása miatt frusztrált tudatát, akkor is, ha az Angliában nagyon is jól működő multikultúrális együttélésről van szó, amit az iszlám terrorizmus nem lesz képes fölrobbantani. Legföljebb a muzulmán csoportoknak nehezebb lesz a sorsuk, gyakrabban kell bizonyítaniuk, hogy ők nem a dzsihád fanatikus harcosai – valljuk be, érthetően.

Mit is mondtam föntebb? Különböző etnikai szokásokkal is simán élhet együtt több etnikum, amíg ezek a szokások ki nem rekesztik egymást. Az iszlám terrorizmus, ártatlanok ellen elkövetett tömeggyilkosság, akárhogyan nézzük, nem tartozik a tolerálható etnikai szokások közé. 

Ez azonban nem jelenti a multikulturalizmus halálát.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!