Abban szinte minden közgazdász egyetért, hogy a Magyarországról kivitt pénztömeg hiánya alapvetően meghatározta az elmúlt húsz év megszorításról megszorításra bukdácsoló gazdaságpolitikáját. Amint arról a Hetek elsőként beszámolt, a Tax Justice Network elnevezésű cég kutatásai szerint Magyarországról az elmúlt 40 év során 240 milliárd dollár magántőke – a teljes magyar államadósság két és félszerese, mint-egy 50 ezer milliárd forint – került offshore számlákra, amivel a világranglista 12. helyét foglaljuk el.
A kormány 2010-ben tett egy kísérletet a pénz egy részének hazacsalogatására: 2011–2012-re offshore amnesztiát hirdetett, amely úgy szólt, hogy ha az érintettek hazautalják a külföldről származó vagy offshore cégben, külföldi bankszámlán tartott pénzüket, továbbá az összeg után mindössze 10 százalékos adót fizetnek a magyar költségvetésbe, cserébe a magyar állam – sem az igazságszolgáltatás, sem az adóhatóság – nem vizsgálja, nem vizsgálhatja a pénz eredetét. Az amnesztia december végén lezárult: az utolsó havi részeredmény még hiányzik, de annyi tudható, hogy 23 hónap alatt 67 milliárd forintot utaltak haza a tulajdonosok, amiből tehát 6,7 milliárd forint adóbevétel származott. Becslések szerint a decemberi adatokkal kiegészülő teljes adóbevétel sem éri majd el a 10 milliárdot, vagyis két év alatt kevesebb, mint 100 milliárd forintot sikerült visszacsábítani.
Ugyanakkor csak 2012-ben 275 milliárd forint hagyta el az országot, legalábbis Lázár János szerint. A miniszterelnökséget vezető államtitkár ezzel a friss adattal, a fentebb említett mintegy 50 ezer milliárdnyi forint kivitelével és az off-shore amnesztia megismétlését vagy meghosszabbítását tiltó törvénnyel indokolta január közepén, hogy a kormány most megpróbálja felkutatni a svájci bankszámlákon elhelyezett magyar eredetű pénzeket.
Mint beszámoltunk róla, a Tax Justice Network kutatása arra is rámutatott, hogy a legnagyobb offshore vagyonokat a világ vezető pénzintézetei kezelik, és ezek közül is kiemelkedik három bank: a svájci UBS, a szintén svájci Credit Suisse és az amerikai Goldman Sachs.
Lázár János azt mondta, hogy a kormány döntése szerint visszamenőlegesen átlagosan mintegy 35 százalékos forrásadót vetnek ki az adóelkerülési céllal külföldre kivitt pénzekre. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint minimum 1000 milliárd forint van még külföldön, de elképzelhető, hogy a 2000 milliárdot is elérheti az összeg. A Miniszterelnökség, az NGM és a Külügyminisztérium mindenesetre azt a feladatot kapta, hogy próbáljon 1000 milliárd forint nyomára jutni.
Amennyiben ez sikerülne, és valóban meg lehetne adóztatni 35 százalékos kulccsal, az 350 milliárd forint bevételt jelentene, ami elég lehetne például az egészségügy vagy a felsőoktatás rendbetételére. Az esélyek latolgatása előtt azonban érdemes figyelmet fordítani a 40 év alatt kivitt – becslések szerinti – 50 ezer milliárd, illetve a kormány által megadóztathatónak vélt 1-2 ezer milliárd közötti különbségre: ez az összeg – tehát közel 50 ezer milliárd – végleg eltűnt, legalábbis abban az értelemben, hogy valaha is adóbevétele származhatna belőle az országnak, mondta a Heteknek Róna Péter közgazdász, az MNB felügyelőbizottságának a tagja. A külföldre utalt pénzek ugyanis befektetések, cégvásárlások, jutalék- és osztalékfizetések révén hamar követhetetlenné válnak.
A legújabb közlés szerint az említett 1000 milliárdból mintegy 700 milliárd fekszik svájci számlákon. Ez az összeg az egyetlen hivatalos adat, a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) egyezménye révén a folyószámlák kamatjövedelme után fizetett forrásadóból következtethető ki. (Mivel a magyar állampolgároknak kell kamatadót fizetni, ezért Svájc – igaz, anonim módon – a magyar ügyfeleknek fizetett kamat után levonja a magyar adót is, amit egy összegben átutalnak a magyar államnak.)
Lázár szerint van realitása a kormányzati törekvésnek, hiszen Svájc pozíciói jelentősen gyengültek ebben a kérdésben azt követően, hogy már megállapodást írt alá Ausztriával és az Egyesült Királysággal, és Németországgal is hasonló egyezmény készül. Ezenkívül az Európai Unió is folyamatosan nyomás alatt tartja azokat az államokat, így Svájc mellett Ausztriát és Luxemburgot is, amelyek megengedőbbek a banki titoktartás terén. Lázár azt mondta, hogy „ötéves időtávlaton belül nem fenntartható Svájc jelenlegi integritása”.
„Az adóeltitkolás elleni lépések közül nem ismeretlen az egyezménnyel való rendezés” – tájékoztatta lapunkat Békés Balázs, a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda adópartnere. „Az államok többségének, ahogyan Magyarországnak is, több kétoldalú egyezménye is van a kettős adóztatás elkerülésére, és ezekben néhány cikk már rendezi az információcsere kérdését. Mivel az a szabályozás nem elég hatékony, az államok igyekeznek külön, kifejezetten az adóügyeket érintő információcserére vonatkozó egyezmények kidolgozására és alkalmazására. Ezzel már több, az EU-n kívüli harmadik államot is sikeresen bevonzottak a közvetlen és automatikus információcsere rendszerébe” – tette hozzá Békés.
Lázár János ugyanakkor hangsúlyozta: nem várható, hogy az idén bevételhez jusson a kormány, és jelezte, elégedett lesz, ha 2015. január 1-jével hatályba lép egy megállapodás a két ország között.
Békés Balázs értékelése szerint egy ilyen egyezség lényege, hogy a számlatulajdonosok szabadon választhatnak meghatározott lehetőségek közül, de ha személyüket továbbra is titokban kívánják tartani, Svájc adófizetési kötelezettséget teljesít. A számlatulajdonosoknak három lehetőségük van: egyrészt adhatnak felhatalmazást az információk átadására; másrészt fenntarthatják anonimitásukat, de ebben az esetben átalányt, forrásadót és örökösödési adót fizetnek; harmadrészt dönthetnek úgy is, hogy kivonulnak Svájcból, és megszüntetik ott lévő érdekeltségeiket.
A tárgyalások várható kimenetével kapcsolatban Róna Péter azt mondta, hogy hosszú években érdemes gondolkodni. Mint megtudtuk, Róna 1967-ben egy olyan washingtoni ügyvédi irodának volt a tagja, amelyik részt vett az Egyesült Államok és Svájc közötti tárgyalásokban. Az USA két dolgot kért: egyrészt adatokat a svájci bankokban elhelyezett számlák tulajdonosairól, hogy visszamenőleg megadóztathassa őket, ám ezt Svájc megtagadta, mondván, hogy a tulajdonosok jóhiszeműen – abban bízva, hogy rejtve maradnak – tették pénzüket svájci számlákra. Mivel ez a kérés meghiúsult, az USA másodsorban azt kérte, hogy Svájc adjon jelentést az újonnan kivitt pénzekről. Ezen a téren az USA – majd később Németország is – sikert ért el, és jelentős összegeket volt képes bevonni a saját adórendszerébe, mondta Róna Péter. Ám – tette hozzá a közgazdász – az amerikaiaknak mintegy 40, a németeknek körülbelül 25 évükbe került a tárgyalás sikerre vitele az időhúzásra játszó Svájccal.
Kormányzati forrásokból viszont úgy tudjuk, hogy ma már annyira szorongatott helyzetbe került Svájc, hogy az alpesi ország maga kereste meg az európai országokat, hogy valamilyen kompromisszumos megoldást találjanak a problémára. Ha ez igaz, akkor a magyar kormány nyitott ajtókat dönget, vagy pontosabban ügyesen adja el azt, ami már amúgy – pestiesen szólva – „sínen van”.
2013. 02. 01. (XVII/5)
