Az IMF - az EU-val karöltve - 2008-ban mentette meg Magyarországot az anyagi csődtől, mikor a világválság kitörésekor 20 milliárd eurónyi hitelt nyújtott az országnak. A választások után, rövid tárgyalásokat követően Orbán Viktor 2010 nyarán küldte el az IMF és az EU delegációját, mondván, nincs dolgunk velük, mert az ország a saját lábán is megáll. Tavaly novemberben a drámaian gyenge forintárfolyam napjaiban végül Magyarország újra az IMF-hez fordult segítségért. Nyolc hónap vita után a közelmúltban érkeztek az IMF és az EU szakértői, hogy tárgyalásokat kezdjenek a magyar kormánnyal és a Nemzeti Bank vezetővel az újabb, a kormányzati propaganda szerint védőhálónak szánt hitelprogram részleteiről.
Csere a vezetésben
A magyar politikai és üzleti világban érdeklődéssel várták, hogy az új IMF- tárgyaló, Thanos Arvanitis milyen habitusú lesz. Időközben ugyanis ezen a poszton változás történt, a 2008-as hitelmegállapodást tető alá hozó, „magyarbarátnak" tartott Christoph Rosenberg professzort májusban váltotta a görög származású Arvanitis, aki eddig Ukrajnában teljesített szolgálatot. Éppen ezért közgazdászkörökben - egyébként nem alaptalanul - úgy vélték, hogy a váltás indokai között az is szerepelhetett, hogy a „ görög" jobban képes a „félbalkáni-félázsiai" magyar politikai életben lavírozni.