hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Aranyba öntött befektetés
Minden válságban kiállta a próbát

2011. 04. 21.
Az elmúlt napokban ismét történelmi rekordot döntött az arany ára, és az ezüst is 31 éves csúcsra tört. Az események kiváltó oka most éppen a világszerte várható magas infláció.

Az arany gyakorlatilag évszázadok óta terítéken van mint hosszú távon megbízható befektetési forma, hiszen ára ez idő alatt is lassan, de biztosan nőtt. Köszönhető ez – többek között – annak, hogy míg az arany felhasználási köre – a föld népességével együtt – egyre csak nő, a kibányászható mennyiség csökken. (Például igen jelentős tétel ebből a kínai „felső tízezer” – közel 10 millió ember –növekvő aranyvásárlása, valamint a főleg ősszel tartandó indiai esküvőkhöz köthető aranyajándékozási láz.) Másfelől ez az egyetlen, „igazán nemzetközi valuta”, amely az egységes minősítésnek köszönhetően bárhol a világon eladható, beváltható. Az aranyban rejlő biztonságot a függetlensége adja. Szinte már közhelyszerű mondás, hogy a válságok idején megugrik a nemesfém-befektetések iránti kereslet. Megtakarításaik védelmében a befektetők általában három nagy vagyonmenekítési utat szoktak használni: az aranyat, az amerikai államkötvényeket és a svájci frankot. Még Alan Greenspan, az amerikai jegybank volt elnöke is kifejtette egyszer: „A nemesfémeken, így az aranyon kívül nincs más értékmegőrző eszköz, mellyel az infláció vagyonelkobzó hatásától meg tudjuk védeni megtakarításainkat.” A „fizikai arany” nemzetközi kereskedelme jelenleg londoni központú, és ez a világ legkifinomultabb piacainak egyike.
Ami a hazai nemesfém-befektetéseket illeti, miután nálunk az ezüst-, platina- és paládium-befektetések még áfakötelesek, az átlagember „csak” aranyban gondolkodhat. (Habár az ezüst ára még nagyobb emelkedést produkált most, mint az aranyé.) Uniós csatlakozásunk óta pedig az adórendszer is erősíti az arany népszerűségét – nyilatkozta a Heteknek az aranypiac.hu vezető aranykereskedője, Gregus Zsolt. A jogharmonizációnak köszönhetően 2004 óta az aranyra nullaszázalékos áfakulcs vonatkozik, jelezve, hogy befektetési aranyról van szó. Ennek hatását mutatja a mai magyar aranypiac nagysága is, melyet 5-6 milliárd forintra becsülnek a szakértők.
De vajon mennyire éreztette hatását 2008 novembere a magyar kisbefektetők körében? Míg 2005 és 2007 között csendes volt a hazai piac – magyarázta Gregus –, 2008 novemberében az aranypiac.hu egyetlen hónap alatt háromszor-négyszer annyi üzletet bonyolított, mint a 2007-es év során összesen. Az emberek tömegesen csalódtak a kötvényekben és a részvényekben, és ezek látványos módon kezdtek átvándorolni aranyba. Egy uncia arany ára 550 dollárról 750-re emelkedett – alig 30 nap alatt.
„Az érdeklődés a két társadalmi végletnél nőtt érezhetően” – tudtuk meg dr. Tatár Attilától, az aranycenter.hu szakértőjétől. A kispénzű emberek is igyekeztek az arany felé fordulni – a kis mennyiségek iránti igény jelentősen nőtt –, valamint a nagy összegű vásárlások száma is megugrott. Gregus Zsolt tapasztalatai szerint a növekedés mindmáig tart: 2011-ben is erősebb kezdést produkáltak, mint az előző évben.
Mindezek ellenére (még) nem kell attól tartanunk, hogy a befektetési arany népszerűbb volna honfitársaink körében, mint például a bankbetét. Egy átlagos magyar a statisztikák szerint továbbra is bankbetétben és életbiztosításban tartja megtakarításainak jelentős részét – már ha egyáltalán van neki. (Lásd bővebben a pénzügyi kultúráról szóló aktuális írásunkat.) Az aranybefektetés maga egyébként igen tág fogalom; beszélhetünk tömbaranyról, de különböző derivatív – származtatott – termékekről is. Ezek közül a befektetési arany a legnépszerűbb, állítják, mert sok embernek fontos, hogy a kezébe is vehesse az aranyát. Származtatott termékeket némely kereskedelmi bank kínál különböző befektetési konstrukciókba csomagolva.
Az interneten böngészve tapasztalhatjuk, hogy igen sok kisebb-nagyobb hazai cég kínálja nekünk aranybefektetési és tanácsadói szolgálatait. Van, ahol 1500 eurós vétel esetén egyedi árat kapunk, de vásárolni már 200 ezer forintnak megfelelő összegért is lehet. A hazai piacon jelenleg közel 2600 – a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet által kiadott – engedéllyel rendelkező aranyforgalmazó van. Mivel az engedély megszerzése nem különösebben nehéz – figyelmeztetnek a szakértők –, igen nagy jelentősége van a vásárlásnál a megfelelő kereskedő kiválasztásának.
A legtöbb kereskedő honlapján megjelenik egy általános bevezető és néhány érdekes „sztori” az arannyal kapcsolatban. Így olyan érdekességekkel gazdagodhatunk, mint például, hogy régen az amerikai vadászpilóták dzsekijébe egy egyunciás aranytömb volt bevarrva, hiszen ha bárhol a világon balesetet szenvedtek, és túlélték, akkor az aranyukkal biztosan könnyebben boldogultak, mint pár dollárral. Azt is megtudhatjuk, hogy a világon 2600 tonna aranyat bányásznak ki évente, és a világ teljes, felszínre hozott készletének a 75 százalékát az utóbbi száz évben bányászták ki. A felszíni készlet fele ékszerekben van, a többi a nemzeti bankok és magánbefektetők trezorjaiban, valamint ipari aranyban áll. A világtengerekben továbbá – állítják a honlapok – oldott állapotban mintegy 1 trillió tonna arany van, ennek kinyerésére alkalmas technológia azonban jelenleg nem létezik.
Egy uncia (31,1105 gramm) arany ára jelenleg 1465 dollár körül jár, és az elemzők többsége szerint még nem áll meg. A várakozásokat tekintve három forgatókönyv van forgalomban – ismertette Gregus: vagy visszasüllyed az ezüst ára, vagy megnő az arany ára, vagy megmarad a mostani ezüst-arany arány, azaz „zárul az olló”.
De vagyonunk mekkora hányadát érdemes aranyban tartani? „Én a válság előtt a befektetési portfólió 5 százalékát javasoltam aranyba helyezni, ma inkább 20 felé hajlok” – mondta Tatár Attila. Gregus Zsolt is hasonlóképpen vélekedett: „Régen azt tanácsoltuk a kisbefektetőknek, hogy maximum 10-15 százalékot tegyenek aranyba, ma ez az arány jóval magasabb, a 20-25 százalékot is eléri.” Az általunk megkérdezett elemzők egybehangzóan állították, hogy az aranybefektetéseknél kiemelten fontos a fokozatosság: havi egy, esetleg heti egy, kisebb összegű vétel tanácsos. És ne feledjük: hacsak nincs szükségünk hirtelen nagyobb összegre, az arany eladásával is hasonlóan körültekintően járjunk el!

Befektetési egyszeregy

•ŰA „tiszta arany” 24 karátos
•ŰÁfamentes befektetés
•ŰLuxusadómentes – szemben
az aranyékszerekkel
•ŰElőállítási költsége alacsonyabb
az ékszerekénél
•ŰDologi érték – kézzelfogható befektetés
•ŰNincs csődkockázata
•ŰEgyedi, sorszámozott aranytömbök – nyilván lehet tartani
•ŰMinőségi bizonyítvánnyal rendelkezik
•ŰA világon bárhol elfogadják
•ŰEgyszerűen pénzre váltható
•ŰÁra a világpiaci ártól függ
(Forrás: Hetek-gyűjtés)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!