Milliárdokat „ragasztanak” a tévéképernyők elé a hajmeresztő bátorságot igénylő, akár 100 kilométer per órás sebességgel száguldó síelők, szánkózók, bobosok. De hasonló bátorságra vall a kanadaiak részéről az is, hogy – a világgazdasági válság ellenére – az eredeti költségvetésnek sokszorosát költötték el a 16 napos versenyfolyam megszervezésére. Bár nyilvánvalóan kellő büszkeséggel tölti el őket a saját rendezésű olimpia, az anyagiak tekintetében igen szigorúaknak bizonyulnak. Egy felmérés szerint a helyiek 84 százaléka úgy véli, hogy felesleges volt 8 milliárd dollárt költeni az olimpiára. Nem véletlen tehát, hogy a játékok kezdetén a nagyobb városokban utcai megmozdulásokra került sor, így adva hangot a „pocsékolás” elleni tiltakozásoknak. Nehéz a helyieknek megérteni, miért kell 900 millió dollárt költeni a biztonsági intézkedésekre az eredeti 175 millió helyett, illetve miért került 1 milliárd dollárba a sajtóközpont kialakítása. Az is kérdés számukra, hogy miért kerül az eredeti terv 2-szeresébe (1,75 milliárd dollárba) a játékok szervezése. És egyáltalán miért ugrott az eredeti 600 milliós összköltség 8 milliárdra, miközben szinte minden létesítmény és sportpálya készen állt? A legnagyobb beruházás – mintegy 100 milliárd forintnak megfelelő dollár – a Vancouver és Whistler közötti autópálya megépítése volt. Az pedig már végképp szúrja a helyiek szemét, hogy a készülődés évében a magasabb költségekre hivatkozva megszorításokat vezettek be a vancouveri tartományban: bezártak több mint egy tucatnyi iskolát, százával küldték el a tanárokat, közalkalmazottakat.
Előreláthatólag közel 40 millió dolláros veszteséggel zár a rendezvénysorozat. 2003-ban, amikor a kanadai kormány elfogadta Vancouver pályázatát, még 600 millió dollár volt a költségvetés, és emellett 10 milliárd dolláros nyereségre számítottak. Ezt azonban elsöpörte az első hóvihar. A várható veszteség még nem is tűnik olyan hatalmasnak, mint amit az előző saját rendezésű olimpia hagyott maga mögött. Calgary után 180 milliós volt a bukás, a ’76-os montreali játékok után keletkezett veszteség pedig akkora volt, hogy több mint 25 évig törlesztette a város. Torino sem járt sokkal jobban, hiszen az előre kalkulált nyereség helyett 25 milliárd eurónyi mínuszt mutatott a záróegyenleg.
A kanadaiak mindezek ellenére nem bánják, sőt büszkék arra, hogy ők rendezhetik a XXI. téli olimpiát. „Az olimpia nem cél, hanem eszköz”– vallják, s így már valóban egészen más a helyzet. A 16 napos rendezvényt befektetésnek tartják, hosszú távra gondolkodnak. Mivel több százezer vendég érkezik
Kanadába ezekben a napokban, s milliárdok követik világszerte a sporteseményeket, valójában az egész egy remekbe szabott PR-akció, nagyszabású országimázs-kampány. A kanadaiak meg vannak arról győződve, hogy tovább javul országuk megítélése, s ez a következő évben kifizetődő „befektetés” lesz. A szervezők arra számítanak, hogy a következő 5 évben 4-5 millió turistát hoz Kanadába az olimpia.
Szuperösztönző a bajnokoknak
Megéri hajtani és nyerni az olimpián, hiszen a dicsőség és a szakma elismerése mellett busás jutalom is jár a bajnokoknak. Amennyiben amerikai versenyző nyer egy versenyszámot, 20 ezer dollár üti a markát, az ezüstérmesek 15 ezerre, a bronzérmesek pedig 10 ezer dollárra számíthatnak. Hasonló a javadalmazás a németeknél: a győztesek 15 ezer eurót kapnak. Jóval gálánsabb viszont az orosz állam: a győztesnek 100 ezer dollár mellett egy autó is dukál, s a második helyezettek is 60 ezerrel gazdagodnak, míg a harmadik helyezetteknek 40 ezret ígérnek. A kínaiak sem fukarkodnak. Egymillió jüant, azaz 30 millió forintot adnak az aranyérmeseknek. De igen számottevőek a bajnokoknak szánt szponzori pénzek is. Az aranyra is esélyesnek tartott Ju Na Kim dél-koreai műkorcsolyázó világbajnok tavaly 8 millió dollárt keresett, Lindsey Vonn síelő 3, míg Ted Ligety 2 millió dollárhoz jutott.
2010. 02. 26. (XIV/8)
