Aki nehéz fizikai munkát végez vagy sportol, annak legalább 4-5 liter, a
szervezetet kevésbé megterhelő munkát végzőknek pedig 2-3 liter folyadékot
ajánlatos naponta fogyasztani. Manapság divatos egészségközpontú életmódot
folytatni. Nos, itt az alkalom, hogy a vizet is megvizsgáljuk. A piac telített a
legkülönfélébb ásvány-, illetve forrásvízmárkákkal. Érdemes odafigyelni, hogy
500 mg/l alatti ásványtartalmú vizet igyunk, mert ha túl sok ásványi anyag kerül
a szervezetbe, vesekőképződéshez, szív- és érrendszeri betegségekhez vezethet.
Vizet különféle kiszerelésben kaphatunk, leginkább a palackos változatot ismerik
a vásárlók, de néhány éve a ballonos változat dívik cégeknél és egyre inkább a
háztartásokban is.
Mint más egyéb újdonságot, az újfajta fogyasztási módot is kissé viszolyogva
fogadták a magyar vásárlók. Pedig nincs benne semmi riasztó, sőt ha áttérünk a
ballonos víz fogyasztására, rengeteg időt és energiát megspórolunk. Erdei
Bálint, a Pearl Natural természetes forrásvizet forgalmazó cég vezérigazgatója
úgy véli, hogy az emberek gondolkodása megrekedt a palackos víz változatnál, ha
környezettudatosan akarnak élni. Az egészség az első számú szempont egy termék
vásárlásánál. Elmondása szerint forrásvizük literenként 253 mg oldott ásványi
anyagot tartalmaz. „Én a természetességnek vagyok a híve, az agyonkezelt víz nem
biztos, hogy egészséges, mert a szervezetnek sok energiát kell befektetnie, hogy
átstrukturálja. A víz állapota teljesen más egy pohárban, mint a sejtekben.
Ezért a szervezetnek kell olyan formára átalakítania a vizet, amilyen szerkezetű
a sejtekben. Minél természetesebb a víz, annál egészségesebb” – teszi hozzá a
cég elnöke. Az optimális ph-értékű, alacsony ásványianyag-tartalmú, valamint
baktérium-, nitrit- és nitrátmentes forrásvíz elnyerte a létező legmagasabb
kvalitást, a bébivíz minősítést.
Az Alpok havas hegycsúcsai által táplált források vize forralás nélkül
fogyasztható csecsemők számára. A víz hőmérséklete programozható a hideg-meleg
vizes, 100 százalékosan higiénikus adagológépen. Például a 95 fokos forró víz
kiválóan alkalmas tea, kávé elkészítéséhez. Cégek szintén szívesen használják a
kevés helyet igénylő, praktikus forrásvíz-adagolót. Nem kell vizet melegíteni a
kávéhoz vagy teához, nem is beszélve arról, hogy ha mikrohullámú sütőben
melegítjük, romlik a víz minősége. Sőt a háziasszonyok és a titkárnők is
fellélegezhetnek, nem kell többé cipekedni, ugyanis a Pearl Natural a megadott
címre szállítja a megrendelt mennyiséget. Egy ballon körülbelül egy hétig
elegendő egy átlagos négyfős családnak. A szakértő figyelmeztet, hogy nem
mindegy, mekkora terhet teszünk a környezetre, a termék kiszerelése
környezetbarát. Egy ballon ötven alkalommal újratölthető, az ötvenegyedik
alkalommal pedig újrahasznosítják. Magyarországon a Pearl Natural az egyetlen
olyan forrásvíz-forgalmazó cég, amelyik 24 órán belül kiszállítja a megrendelt
mennyiséget 18,9 literes ballonokban a megadott címre. A rendelést telefonon
vagy interneten is megtehetjük a cég weboldalán:
www.pearlnatural.hu. (x)
víz-kvíz: Igaz vagy Hamis?
1. A csapvíz káros a szervezetemnek. Hamis! A csapvíz különféle
tisztítási folyamatok után kerül otthonunkba, iható, és semmilyen káros hatással
nincs a szervezetre. Vannak olyan helyek, ahol jobban érezhető a fertőtlenítő
szaga, máshol egyáltalán nem. A klórszagot úgy tüntethetjük el, ha egy kancsóba
vizet engedünk, és fél órára beállítjuk a hűtőszekrény alsó polcára.
2. Szénsavas ásványvizet iszom, hogy segítsem az emésztésem. Igaz! A
szénsavas vízben található szódabikarbóna semlegesíti a gyomor természetes
savasságát, így ténylegesen megkönnyíti az emésztést. Gyomorfájás esetén is
ajánlott: megszünteti a fájdalmat.
3. Repülőn nem ajánlatos szénsavas ásványvizet inni. Igaz! Tiltásról szó
sincs, de jobb a békesség.
A gyomor egyharmadában található levegő, ami a magasban a légnyomás változásának
köszönhetően nagyobb térfogatú lesz. Ha ehhez még szénsavas italt is iszunk,
akkor könnyen felpuffadhatunk.
4. Ha néhány napig nem vagyunk otthon, jól ki kell folyatni a csapot.
Igaz! Ha néhány napig nem használjuk a csapot, a csőben bacilusok fejlődhetnek
ki. Érdemes tehát jól kiengedni, mielőtt innánk belőle.
5. A jéghideg víz nem lehet káros az egészségre. Hamis! A hideg víz
kellemesebb, jobban oltja a szomjat, mintha szobahőmérsékletű volna, csakhogy a
szervezetben a hideg víz nehezebben szívódik fel. A szakemberek rendszerint 15
fokos vizet ajánlanak: élettani szempontból ez a legtökéletesebb. Így az íze is
kellemes, és a szervezet számára is ideális. Ihatjuk tea vagy gyógynövénytea
formájában is.
6. A kisbabáknak jót tesz az ásványvíz. Igaz! A kisbabák nagyon könnyen
kiszáradnak, ráadásul súlyuk arányában háromszor annyi vízre van szükségük, mint
a felnőtteknek. Olyan buborékmentes vizet is találunk, amelyiknek a palackján
feltüntetik: kisbabáknak is ajánlott.
7. Nem baj, ha az üvegből iszunk. Igaz és hamis! A szájban milliárdnyi
baktérium található, amelyeknek nagy része könnyen bekerül így az üvegbe. Ha a
víz szobahőmérsékleten marad, hét óra alatt valóságos tenyészet fejlődhet ki
benne! Jobb hát a nagy palackokból pohárba kitölteni a vizet. Ha kis üvegünk
van, és biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan megisszuk az egészet, nyugodtan
igyunk üvegből!
8. Meg lehet részegedni a víztől. Igaz! Nagyon ritka, majdnem kivételes
eset. Akkor fordulhat elő, ha nagyon sokat iszunk (ez több liter, akár tíz is
lehet!). Ebben az esetben a szervezet telítődik, képtelen feldolgozni és
kiüríteni a vizet. Következésképp idegi problémák lépnek fel, amelyek nagyon
hasonlítanak a részegséghez, mint például az egyensúlyzavar.
9. Jól teszem, hogy felforralom az ásványvizet. Hamis! Az ásványvizeket
folyamatosan ellenőrzik: ez biztosítja a minőséget. Használhatjuk őket egyenesen
az üvegből: nem kell felforralni.
10. Bármilyen víz fogyasztható a terhesség alatt. Hamis! Ha tehetjük,
válasszunk alacsony ásványtartalmú vizet a terhesség alatt. Figyeljünk a víz
nátriumtartalmára is: minél kevesebb, annál jobb! Ezzel megelőzhetjük a
lábödémát. (X)