hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Állami támogatás az egészségmegőrzésre
Egészségpénztár: nyitott kapuk

2004. 08. 02.
Kevesen ismerik még az egészségpénztár szolgáltatásait, pedig havi pár ezer forint tagdíj befizetés ellenében számos egészségmegőrző program válik elérhetővé, illetve számos gyógyászati segédeszköz beszerzésére és konkrétan a gyógyulásra fordítandó összegre igényelhető jelentős támogatás. A számtalan szolgáltatás mellett az előnyök közé sorolható még a nagyarányú adókedvezmény is. 



21. századi gyógyfürdő. Frissítő élmény Fotó: MTI

Az egészségpénztárak szolgáltatásai közé tartozik például a kiegészítő táppénz betegség esetén, gyógyszer illetve gyógyászati segédeszközök (szemüveg, hallásjavító készülék) vásárlására, egészségmegőrző illetve kondíciójavító sporttevékenység költségeinek fedezése. Ennek keretében lehetőség nyílik uszoda, teniszpálya, konditerem bérletének megtérítésére, de – évi 70 ezer forint erejéig – sportszerek, kerékpár, teniszütő stb. vásárlására is. Vonzó szolgáltatás a felüdülést, a rekreációt szolgáló pihenés támogatása is, így wellness szolgáltatásokat kínáló szállodákban történő pihenés, 2005-től évi 150 ezer forint erejéig. 

A rekreációba masszázs, gyógytorna, fizikoterápia is bele tartozik. 

Júniustól már nemcsak luxuskategóriájú wellness-hoteleket, hanem átlagos, egészségügyi szolgáltatást is nyújtó üdülőket vehetnek igénybe a pihenni vágyó pénztártagok. Míg az idén limit nélkül üdülhetünk és vásárolhatunk sporteszközt, jövőre ez a keret lecsökkenhet 150 illetve 70 ezer forintra.

Az egészségkasszák szolgáltatásait a tagok vehetik igénybe. A 40 működő
kassza egyénileg határozza meg a tagdíjak összegét, jellemzően ezer forinttól indul a tétel, amelynek befizetésével a fent vázolt szolgáltatások igénybevétele mellett anyagi előnyökhöz is juthat a tag. Az éves befizetések 30 százaléka, de legfeljebb 100 ezer forint (2020 előtt nyugdíjba vonulók esetében maximum 130 ezer forint) levonható a személyi jövedelemadóból. Akik viszont önkéntes nyugdíjpénztár tagként lépnek be, azoknál ez a kedvezmény évi 20 ezer forinttal több. Több esetben, például prevenciós szolgáltatások igénybevételekor, illetve a befizetések 2 éves lekötése esetén további 10 százaléknyi személyi jövedelemadó igényelhető vissza. 

A leendő pénztár kiválasztása több szempont szerint lehetséges. A ma működő mintegy 40 egészségpénztárnak közel fele csupán 200-300 főnyi taglétszámú, és tucatnyi azok száma, amelyek taglétszáma eléri a biztonságos működés feltételének tekinthető háromezer főt. A nagyság mellett további fontos döntési szempont, hogy a befizetett összeg hány százaléka marad a számlánkon? Ez a fedezeti alap pénztártól függően 80-92 százalék között mozog. Továbbá nem mindegy, hogy a választott pénztár hány szolgáltatóval áll kapcsolatban, ugyanis csak ezeken a helyeken érvényesíthetők a kedvezmények. Ezek listája könnyen megtalálható minden egyes egészségkassza internetes honlapján. (Bővebb információ:
www.egeszsegpenztar.lap.hu vagy
www.egeszsegbiztosito.hu)

A választáskor érdemes figyelembe venni a többletszolgáltatásokat is. Egyes pénztárak például olyan plasztikkártyát (úgynevezett egészségkártyát) bocsátanak tagjaik rendelkezésére, amelyek segítségével a bankkártyákhoz hasonlóan fizethetünk készpénz használata nélkül, vagy telefonos ügyfélszolgálattal, internetes számlaegyenleg lekérdezésével könnyítik meg az ügyintézést. 

A tagdíj befizetése a munkaadók számára is előnyös lehet. Egy cég egyhavi minimálbérnek megfelelő
összeget – idén tehát 53 ezer forintot – adó- és járulékmentesen utalhat át a tárgyévben havi elosztásban egy-egy munkavállalója számára. A tehermentes pénz ráadásul még több is lehet, ha az alkalmazott után egyszerre többféle önkéntes pénztártípusba – tehát az egészségkassza mellett önkéntes nyugdíj- vagy önsegélyező pénztárba – is fizetnek: ilyenkor ez az összeg a minimálbér 130 százaléka, vagyis jelenleg 68 900 forint.

Előny a tagoknál

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!