hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bokros segítene a jobboldalnak
Gazdaságpolitikai polémiák

2002. 10. 21.
Az államháztartási hiány már most 150 százalékkal meghaladja az éves tervet. A gazdaság növekedése lassul. A bérek – a rendszerváltás óta először – ugrásszerűen növekednek. Az infláció csökkenése viszont jelentősen elmarad az év eleji várakozásoktól. Az Európai Unió, a kormány tagjai és a jegybank elnöke is egyetért abban, hogy tenni kell valamit a kedvezőtlen tendenciák erősödése ellen. A módszereket illetően viszont már erősen megoszlanak a vélemények.



Kopátsy Sándor: "Elvetem a Bokros-csapat beteges takarékoskodását" Fotó: Somorjai L.

Az bizonyos, hogy az idei évet nem a kiugró növekedési ütem, hanem a példátlanul magas fogyasztás és reálkereset-növekedés teszi emlékezetessé. A közelmúlt propagandisztikus jövedelemkiáramlásai megnövelték ugyan a fogyasztási és ingatlanbefektetési keresletet, nem javították viszont a lakosság megtakarítási hajlandóságát. A hazai GDP növekedési üteme már évek óta csökken. Míg 2000 elején 6,6 százalékot mértek, addig idén 3 százalékra soványodott. Az infláció csökkenése is egyre visszafogottabb. Év végére az eddigi 4 százalékpontos mérséklődés helyett már csak 2 várható. Az államháztartás hiánya pedig már 9 hónap alatt meghaladta a 750 milliárd forintot, amely 150 milliárddal több, mint tavaly egész évben. A növekedést hazánkban még mindig a magánfogyasztás húzza – az export helyett. A magyar gazdaság jelenlegi pályája nem tartható fenn – szögezik le egybehangzóan hazánk legnagyobb kutatócégei: a Pénzügykutató, a Gazdaságkutató Rt. (GKI), illetve a Kopint-Datorg jelentései. 

A választási évet jellemző "költségvetési adakozást" mindenképpen megszorításokkal kell ellensúlyozni, különben veszélybe kerül hazánk pénzügyi egyensúlya – ezt a véleményt osztja az EU-országjelentés, a gazdaságkutató intézetek felmérései és a kormányzati politika is. Ez pedig egyet jelent a kiáramlások visszafogásával. 

A dilemma adott: ha az államháztartási hiány csökkentése érdekében visszaszorítjuk a kiadásokat, az egyidejűleg a gazdasági teljesítményt is visszafogja. A vezetés ennek ellenére kitart ígéretei mellett. A jövő évi bérdinamikát illetően mind a jegybank, mind a kormány a "minél alacsonyabb, annál jobb" elvét követve 3 százalékos reálbér-emelkedést tartana elfogadhatónak. A gazdasági vezetők "karöltve" fogalmazták meg célként jövőre a közel 4 százalékos GDP-növekedést és a 4,5 százalékos inflációt. A Magyar Nemzeti Bank ennek érdekében készen áll a kamatemelésre is – közölte Járai Zsigmond jegybankelnök a német Handelsblatt hasábjain. 

Az elszaladt államháztartási hiány, a borulófélben levő gazdasági egyensúly orvoslására felírt klasszikus "liberális gyógymód", a Bokros-csomag minden laikus számára ismeretes. A rendszerváltás óta most először helyezkednek szembe neves közgazdászok a klasszikus liberális felfogással. A "Bokros-párti" liberálisok beteges takarékoskodásától lehet tartani az elkövetkezendő időkben – hívja fel figyelmünket Kopátsy Sándor, neves gazdasági szakértő a Magyar Hírlapban írt cikkében. Kopátsy szerint egy türelmetlen liberalizáció könnyen a jobboldal megerősödését vonhatja maga után. "Azon a véleményen vagyok – írta –, hogy a jobboldal a Bokros-csomagnak köszönheti az 1998-as választásigyőzelmét." A restrikció híveivel szemben nem a pénzügyi egyensúly romlását tartja a legfőbb problémának. A jövedelmek visszanyesése helyett a munkaképes lakosság jobb kapacitáskihasználására törekedne. A költségvetésnek nem azért túlzott a hiánya, mert sokat költünk – tette hozzá –, hanem azért, mert keveset termelünk. 

A szakma másik tekintélye, Kornai János szintén a "Bokros-barátok" ellen érvelt a Világgazdaságnak adott interjújában. Nem tartja szerencsésnek a kormány által meghirdetett "restrikciós riogatásokat". Véleménye szerint a döntéshozók még jó időben vannak ahhoz, hogy elkerüljék a kritikus állapotokat, az egyensúlyi mutatók gyengülése önmagában nem adhat okot a pánikra. Ezek az eredmények ugyanis jórészt több-éves állami intézkedések hatásai, amelyek alapvetően "visszacsinálhatóak". Bár a kormány és a kutatók többnyire egyetértenek a helyzet értékelésében, a tervezett intézkedések sikerének megítélésében már több feszültségpont található. Az egyik a kabinet inflációs várakozása. A független szakértői vélemények szerint az infláció mértéke magasabb lesz a tervezettnél. A Pénzügykutató elemzői elhibázott lépésnek tartják a kilátásba helyezett kamatemelést, akárcsak a jegybank eddigi monetáris politikáját, amely szerintük kudarcot vallott.

A gazdaságkutatók hitetlenkednek a kormány államháztartási hiányt csökkentő programjának sikerét illetően is. Kivitelezhetetlennek gondolják a kabinet tervét, miszerint jövőre 4,5 százalékra csökkenne az idei 7 százalék körüli deficit. Hasonlóképpen elképzelhetetlennek tartják a jövő évi bruttó 3 százalékos bérnövekedést is, szerintük ez 5-7 százalék körül várható.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!