hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A válságos menedzser
Összeomolhat a postabirodalom

2002. 10. 21.
A Magyar Posta (MP) új vezetése ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett hűtlen kezelés, a számviteli fegyelem megsértése és magánokirat-hamisítás miatt. Bár a feljelentéshez "csak" 600 millió forintos kárigény kapcsolódik, a belső vizsgálatok szerint a rossz vállalatvezetés, a hozzá nem értés és a korrupció az elmúlt 2-3 évben 12 milliárd forintnyi veszteséget okozott a postának – jelentették sajtótájékoztatón a posta új vezetői. 



Új, vandálbiztos postaládákat fejlesztett ki a Posta. Vandálok pedig vannak Fotó: MTI

A milliárdos kár kialakulásában nagy szerepe volt annak, hogy az Orbán-kormány sztármenedzsere, Kalmár István volt vezérigazgató, 7 milliárd forintig rendelkezett egyszemélyes aláírási joggal, így számos esetben hozhatott az igazgatóságot megkerülve döntést, amelynek olyan "sikeres" szerződések lettek az eredményei, mint a Defenddel kötött, évi 150 milliós veszteséget hozó megállapodás. 

Kalmár István fő stratégiája a "több lábon állás", azaz a veszteségek ellen terjeszkedéssel való védekezés volt. Ennek szellemében tett szert a Posta autójavítóra, utazási irodára, építőipari vállalkozásra, biztosítóra, vámügyintéző vállalkozásra, de szintén Kalmár volt az, aki felkarolta a Tetra rendszer és az Euróhívó kiépítésének ügyét. Ez utóbbi kettőn körülbelül egymilliárdot bukott a cég, de a többi vállalkozás is több mint 100 milliós veszteséget produkált.

Ha az előbbi kudarcokat a hozzá nem értés számlájára írjuk, akkor kérdéses, hogy mi lehet a magyarázata annak, hogy a Posta 40 szakértőnek fizetett havi 15-20 milliót tanácsadásért, zömében olyan ügyekben, amelyek bonyolítására külön főigazgatóság működik a cégen belül több száz alkalmazottal – mondta Szabó Pál vezérigazgató. A megbízottak között volt olyan is, aki az autóbérléssel kapcsolatos ügyintézésért 250 ezer forintos juttatást kapott havonta, valamint 800 ezer forintot azért, mert tanácsot adott a gépjárművek bérlési konstrukciójának kiválasztásával kapcsolatban. (A vezérigazgató egyébként 34 darab nagy érték? személygépkocsit és terepjárót bérelt 95 millióért, és az már csak a slusszpoén, hogy volt, amit nem is használt.)

A Postának a Defenddel kötött előnytelen szerződése (rossz nyelvek szerint a Defend feltőkésítése) pedig évi 150 milliós többletkiadást okozott, ráadásul a cég 345 milliós tagi kölcsönt vett fel, amelyet nem a célnak megfelelően használt fel és a kamatokat sem fizette vissza. Az MP akkori vezetősége "szakszerűségének" másik nyertese a Hungexpo Marketing és Reklám Kft., amellyel a választások előtti időszakban 625 millió forintos szerződést kötött a cég. Ez csak azért meglepő, mert a korábbi években évente 75 milliót költött az MP reklámokra, így méltán feltételez az új menedzsment politikai nyomást a háttérben – mondta Csáki György, a Posta új elnöke.

Balog Ádám, a Magyar Posta sajtószóvivője elmondta, hogy (amint azt a fenti példák mutatják) a Kalmár-éra szerződéseit három csoportba lehet sorolni. Az első csoportba tartoznak azok (7 szerződés 118 millió forint értékben), amelyeknél a kifizetés megtörtént, azonban semmilyen ellenszolgáltatást nem kapott cserébe a posta. A második csoportba tartoznak azok a szerződések, ahol a feladat egy részét ugyan teljesítették a partnerek, de ezért annyit kaptak, mintha az egész munkát elvégezték volna. A harmadik csoportnál már szerződéskötéssel sem strapálták magukat a felek (állítólag szóban egyeztek meg), nemes egyszerűséggel átutaltak 11 millió forintot. Mindegyik szerződésre jellemző, hogy felbonthatatlanok, és még a szerződés teljesítése előtt kötelező kifizetni őket.

Az Orbán-kormánnyal ment Kalmár és csapata is. A jövő héten kerül az igazgatóság elé a társaság 2007-ig szóló stratégiája. Az már most látható, hogy a Kalmár-féle "ugrás a sötétbe" stratégiának mindenképp véget vetnek. A tervek szerint leválasztják a Postáról a rendszeridegen üzletágakat, és új tevékenységbe hatástanulmány nélkül nem kezdenek. A vezérigazgató egyszemélyes aláírási jogát pedig, biztos, ami biztos, 550 millió forintra korlátozzák.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!