hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szédítő karrier
A Vivendi-sztori:cél a világelsőség

2001. 08. 19.
A Vivendi-birodalom feje, Jean Marie-Messier az ismeretlenség homályából röpke öt év alatt lett Európa legnagyobb telekommunikációs birodalmának médiacézára. Aki a jövőben egyre inkább meghatározhatja, hogy az emberek hogyan és milyen információhoz jutnak. 1970-ben, a húszas éveiben járó, felvételiző Messiert elutasították a Harvard Business Schooltól, ugyanis egy grafológiai vizsgálat során megállapították, hogy alapvetően hiányzik belőle az ambíció, amit a kor sikeres gazdasági szakembereitől a világ megkövetel. Így nem lett Messier a Harvard hallgatója, húsz évvel később azonban Franciaország első számú cégvezetőjeként ünneplik. Ennyit a grafológiáról.



Jean Marie-Messier. Hamar megnőtt Fotó: Reuters

A közelmúltban a Time magazin Franciaország legnépszerűbb és a világ egyik legsikeresebb cégvezetőjeként mutatta be a 44 éves Messiert, aki egy 143 éve alapított francia vízművállalat "mezei" alkalmazottjából 19 hónap alatt a cég első embere lett. A Vivendi nevet 1988-as átkeresztelése óta viseli a vállalat, s röpke négy év alatt előbb Franciaország, majd Európa és az egész világ meghatározó médiacége lett. Az anyavállalat, a Compagnie Générale D\' eaux több száz divízióval rendelkezett, ezek közül csak egy volt a Canal Plus, Franciaország első számú fizető tévéhálózata. Messier gyorsan eldöntötte, hogy ezt a részleget felhasználva egy 21. századi médiabirodalmat hozhat létre, s ez az út vezet a leggyorsabb kiemelkedéshez. 

Számos fúzió és felvásárlás eredményeképpen a Vivendi Universal tavaly 46,1 milliárd dolláros forgalom mellett 6,3 milliárd dollár profitot termelt, ami igen figyelemre méltó, tekintve, hogy mindeközben folyamatosan terjeszkedett. Ennek során Messiernek sikerült olyan nagy neveket beolvasztania, mint a Seagram médiavállalat és a hozzá kapcsolódó Universal filmstúdió, s ezáltal Hollywoodba is betette a lábát, méghozzá elég észrevehető módon. Egyedül a Seagram részvények jelenleg 34 milliárd dollárra taksálnak a tőzsdén.

Stephane Lister fesztiváligazgató, a médiamogul egyik legjobb barátja szerint "Messier nem egyszerűen nagy akar lenni, hanem ő akar lenni az első a világon, mégpedig nagyon gyorsan. Nem megalomániás, csupán egy építőmester, aki a világ legnagyobb és legcsodálatosabb épületét akarja felhúzni".

A Vivendi az interneten is részt követelt: potom 372 millió dollárért megvásárolta az MP3.com-ot, a világ egyik legnagyobb zenei portálját. A Vivendi a Houghton Mifflin kiadóba 2,2 milliárd dollárt fektetett, ezáltal a világ második legnagyobb oktatási kiadójává is vált, de emellett övék a világ második legnagyobb fizető tévéhálózata is. 

Az ötgyermekes, rendkívül megnyerő stílusú, mindig jól öltözött, "Kennedy-frizurás" Messier a Time magazinnak elmondta, hogy szó sincs esztelen felvásárlási lázról, "a cég felépítése egyszer? és logikus. Egyre több ágazatban szeretnénk a világelsők között lenni". 

Messiernek természetesen számtalan konkurense van, és nem nézik jó szemmel a roppant gyors előretörést. A legnagyobb rivális éppen a Time magazin kiadója, az AOL–Time Warner, de ne feledkezzünk el a Bertelsmannról, a Disneyről, vagy a Viacomról. Az AOL–Time Warner Ted Turnerrel az élen jelentősen veszélyeztetve érzi magát a "kis" franciától, s nem lévén más választása: ő is terjeszkedik. A múlt héten 1,6 milliárd dollárért megvette száz magazin kiadási jogát a brit IPC kiadótól, valamint 100 millió dollárt fektetett be az Amazon.com kis híján csődöt mondott online könyváruházba. A Disney is igyekszik: 5,3 milliárd dollárt fektetett egy fizető tévéhálózatba, eközben a Bertelsmann egyesült a Classic Mediával, és 86 millió dollárral megmentették a tönk szélére került Golden Books kiadót. Nagy tehát a mozgolódás a médiabirodalmak körül.

A Vivendi tevékenysége jelenleg 40 százalékban az USA-ra, 50 százalékban Európára koncentrálódik, s nem titkolt célja az amerikai médiaóriás AOL– Time Warner megelőzése.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!