Továbbra is elégedetlenek a fuvarozók, bár ígéretet kaptak arra, hogy amíg 25
dollár felett lesz a nyersolaj hordónkénti ára, addig nem emelik a jövedéki adót. A
szállítók még azt is el akarják érni, hogy a jövedéki adó 25 százalékát
visszaigényelhessék. A tárgyalás félbeszakadt, csak a jövő héten folytatódik,
mivel Nógrádi László közlekedési miniszter a Vatikánba utazott a magyar küldöttség
tagjaként. Járai Zsigmond pénzügyminiszter sietett közölni, nem valószínű, hogy a
kormány engedményt tesz ez esetben, mivel a jövedéki adóba az úthasználati díj is
bele van építve. A fuvarozók egyúttal kérik a Mol empátiáját is, pontosabban azt,
hogy mérsékelje az üzemanyag árát. Bár a fuvarozók vezetői hangsúlyozzák, hogy
szakmai síkon kívánják rendezni a vitás kérdéseket, nem rejtik véka alá, hogy végső
elkeseredésükben demonstrációhoz folyamodnak, mint ahogy egyes helyi szerveződések
erre figyelmeztetnek is. Fotó: MTI
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »