hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Terjed a dioxinbotrány Belgiumban

1999. 08. 14.
Az 1995-ös brit kerge marha kór óta a belga dioxinügy az unió legnagyobb élelmiszerbotránya. Az egész belga kormány belebukott, két miniszter az állását vesztette el, a szupermarketek húspolcai kiürültek amiatt, hogy két hónapja a belga szárnyasokban mérgező anyagot találtak. Idővel hozzászokunk a kerge marha után a kerge csirkéhez, sőt valaki úgy fogalmazott, hogy manapság már a Coca-Cola is megkergült.

A belga parasztok szerint nemcsak az állatok kergültek meg, ugyanis az unió olyan
intézkedéseket foganatosított Belgiummal szemben, melyek gyakorlatilag teljesíthetetlenek,
és az egész élelmiszerexportot megbénítják.

De hogy kerül a dioxin a csirkébe? – teheti fel a kérdést a gyanútlan fogyasztó.
Minden bizonnyal az állatok tápanyagába beszivárgott motorolaj az okozója a rákos
megbetegedést is okozó súlyos szennyeződésnek. A szennyeződést kezdetben jóval
kisebb mértékűnek hitték, mára azonban 1200 farm került karantén alá. A dioxin
nemcsak a csirke, de a disznó- és a marhaállományt is veszélyeztethette, ezért az
unió mindenféle belga hústermékre kiterjesztette a laboratóriumi vizsgálatokat,
amelyet az export feltételéül is szabtak. Az Európai Bizottság ezentúl minden belga
terméket, amely 2 százaléknál több állati zsiradékot tartalmaz, kötelező laboratóriumi
vizsgálatnak vettet alá. Magda Aevolvet belga egészségügyi miniszter asszony szerint
az unió protekcionista reflexből az egész belga élelmiszerexportot lenullázta,
ugyanis lehetetlen a sok ezer állati zsiradékot tartalmazó termék (kekszek, csokoládék
stb.) laboratóriumi ellenőrzése. A miniszter asszony véleménye szerint elég lenne a
20 százalékos zsírtartalom feletti termékek vizsgálatának elrendelése.

A belga laboratóriumok a húsáruk vizsgálata miatt teljesen leterheltek, a feladatnak
így is csak a töredékét tudják majd elvégezni. Az unió más országainak laboratóriumaitól
várnak segítséget ahhoz, hogy a bizottság intézkedését végrehajthassák. A La
Libre Belgique cím? befolyásos lap szerint "az unió lehetetlen feladat elé állította
Belgiumot", majd felteszi a kérdést: "Hogyan lehet három hét alatt 42 ezer
szarvasmarhatelepet átvizsgálni?" A vallon földművelésügyi miniszter nehezményezte,
hogy rájuk is vonatkoznak a szigorú korlátozások, pedig a tartományban egyáltalán
nem találtak dioxinos fertőzést.

Hazánkat szerencsére nem érinti a belga húsexport, sőt a belga hússtop jó lehetőséget
biztosít a magyar termelők számára a megüresedett piaci pozíciók betöltésére,
amenynyiben sikerül az unió erősen protekcionista védőbástyáit bevenni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!