hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Általános adókönnyítés várható

1998. 09. 05.
A kormány csütörtöki ülésén tárgyalta az új adópolitikát. Az elfogadott adókoncepció legfontosabb eleme a várható általános adócsökkentés, amely nagymértékű, gyermekek után járó adókedvezményt is tartalmaz. Az új adópolitikai irányelvek, amelyek elsősorban a középréteget preferálják, csökkenteni kívánják az élőmunka-terhet, és a közeljövőben nem vezetnek be új, vagyont terhelő adót.

Az új adórendszer részleteiről még nem született végleges döntés. A gazdasági
kabinet által támogatott háromkulcsos személyi jövedelemadó-táblában 400 ezer
forintig 20, 400 ezer és egymillió forint között 30, e fölött pedig 40 százalékos
adókulcsot állapít meg. Az ülésen a korábbi ígéreteket is meghaladó, átlagosan
6-7 százalékos társadalombiztosítási járulékteher-csökkentésről is határoztak,
ugyanakkor az egészségügyi hozzájárulást, mely jelenleg 2100 forint, 3-4 ezer forint
közé emelik.

A kormányülésen döntöttek arról is, hogy egy gyermek után is jár majd
adókedvezmény. Egy gyermek után a várható kedvezmény évi 10 ezer forint, két
gyermek után 100 ezer forint, három gyermek után pedig 200 ezer forint fölött lehet
évente. Ami a befektetési adókedvezményeket illeti, azok továbbra is megmaradnak,
azonban a részvények utáni adókedvezményt évi egymillió forintban limitálja a
kormány. Az államkötvényekbe fektetők jövőre ne részesüljenek adókedvezményben,
mert e befektetési formát nem kell ösztönözni. A biztosítási adókedvezmények
változatlanok maradnak, kivétel az üzleti biztosítás, amely nem lesz leírható az
adóalapból. Tisztázásra vár még, hogy lakásépítési támogatások esetében az
áfa-visszatérítések csak új lakások építésénél, vagy lakásfelújításoknál
is visszaigényelhetők legyenek-e.

Orbán Viktor miniszterelnök véleménye szerint az adó- és az élőmunka-terhek
csökkentését a jövő évre tervezett 5-6 százalékos gazdasági növekedés, valamint
a csökkenő infláció teszi lehetővé. Járai Zsigmond pénzügyminiszter szerint az
elfogadott koncepció mellett a költségvetés bevételei a bázishoz képest 2
százalékkal nőhetnek majd. Járai szerint a reálbérek jövőre az adócsökkentés
következtében egy százalékkal nőnek, ezen felül pedig további 2-3 százalékos
reálbér-növekedés valósítható meg. A pénzügyminiszter elmondta: a jelenleg
elfogadott koncepción csak abban az esetben kellene változtatni, ha az orosz gazdasági
válság következtében világgazdasági recesszió következne be. Szerinte azonban
ettől nem kell tartani.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!