hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csökken a sörfogyasztás

1998. 07. 25.
A 90-es évek óta folyamatosan csökken a sörpiac. 1992– 93-ra a söripar legnagyobb krízise állt be Magyarországon fennállása óta. Az akkori 13 százalékos visszaesés után egy szerény növekedés jelentkezett, de az továbbra is kérdés, hogy az erős verseny és a mérsékelt fizetőképes réteg mellett sikerül-e megállítani a sörfogyasztás hanyatlását Magyarországon. A Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. a magyar piac dinamikusan fejlődő szereplője. Sikeres első félévet tud maga mögött az osztrák többségi tulajdonú társaság (73,1 százalék). Az rt. a soproni és a martf?i sörgyárban gyártott söreivel 1998-ban eddig jóval a piaci átlag feletti eladásokat ért el – jelentette be László Attila vezérigazgató-helyettes a héten tartott sajtótájékoztatón. A söripar Magyarországon az utóbbi években kemény küzdelmet folytat piacának megtartásáért. Az évről évre romló eladási statisztikák, az iparági adatok összességében 3-4 százalékos értékcsökkenést jeleznek, s a sörfogyasztás visszaesése eléri a 8 százalékot. 1989-ben nem kevesebb mint 12 millió hektoliter sört értékesítettek Magyarországon, 1998-ban azonban "mindössze" 7 millió hektoliter csúszott le a magyar polgárok torkán. A magyar sörpiacon – ahogy az a sajtótájékoztatón elhangzott – kiélezett a verseny, melynek a sörválaszték is oka, mind a mennyiség, mind a márka tekintetében. Ennek fényében a Brau Union Hungária Rt. nagy eredménynek tartja, hogy 1998 első felében növelni tudta forgalmát. Sikerük elsődleges okát László Attila az üzleti stratégiájukban látja. Az elmúlt években a kereslet – részben az árak emelkedése miatt – eltolódott az úgynevezett minőségi sörök irányából a világos sörök felé, s így a fogyasztói igények átstrukturálódását kellett követnie a részvénytársaságnak. Ezzel párhuzamosan a minőségi és a világos sörök között ma már jóval kisebbek a minőségi eltérések. Az egykor csupán olcsóságukkal hódító világos sörök csoportján belül megszületett egy új kategória, ami ugrásszer? minőségi javulást jelent. Ezen a kategórián belül az év sikersöre a Soproni Ászok. Ez az egykor jobbára csak Nyugat-Magyarországon ismert sör ma az egész országban népszerű. Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy több mint egymilliárd forintos beruházással megváltoztatták e sörmárka minőségét és arculatát. Nem elhanyagolható része van persze a sikerben annak a reklámkampánynak, amelyet nagy tetszési indexe miatt az Év Kampánya címre jelöltek.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!