hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Paparazzi

2006. 12. 26.
Együtt karácsonyozott Gyurcsány és Orbán A két politikus a Tesco áruházban találkozott össze a nagybevásárlás során, mikor is az egymás melletti sorban araszoltak a kasszák felé. „Alig találtam bevásárlókocsit” – próbált beszélgetést kezdeményezni Gyurcsány, s meglepetésére Orbán nem hogy nem vonult ki az áruházból, de még válaszolt is:

„Erről is a kormány tehet, Ferenc, de hagyjuk most a reálpolitikát. Mi lesz
az ünnepi menü?”

„Te is tudod, Viktor, hogy kommunikációs szempontból az volna a helyes, ha azt
felelném, sárgaborsó-főzelék lesz tükörtojással, de magunk között elárulom...”


Gyurcsány ekkor odahajolt Orbánhoz, s valamit súgott neki.

Elemzők szerint innen datálható az az enyhülési folyamat, melynek egyik
csúcspontjaként a két politikus együtt töltötte a karácsonyi ünnepeket.

Már a fenyőfát is közösen vették meg a Fény utcai piacon: a fizetéskor Orbán
közölte az eladóval, hogy vagy odaadja ingyen, vagy 72 órán belül távoznia kell
a standjáról. Gyurcsány ugyanakkor lízingszerződést ajánlott az árusnak, közben
azonban ravaszul Orbánra kacsintott: „Egy fillérünkbe sem fog kerülni, Viktor,
visszabéreltetem az állammal.”

Természetesen a kölcsönös ajándékozás sem maradhatott el: Gyurcsány azt kérte,
hogy Orbán segítsen neki kitölteni a gázártámogatás igény-lőlapját, Orbán pedig
azt, Gyurcsány mutassa meg a céghálóját.

Vacsora után meggyújtották a csillagszórókat, majd elénekelték a Mennyből az
angyalt. (A Sztori magazin nyomán írta Bulvár Kund)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!