hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ősi mesterség Európában
Kerámiakiállítás

2002. 11. 25.
"A különböző európai országok párhuzamos művészetét szemlélve feltűnően sok a közös pont, ami azt bizonyítja, hogy Európa mint kulturális-szellemi egység létezett már jóval az Európai Unió megszületése előtt is" – hangsúlyozta a francia limoges-i porcelánmúzeum igazgatója, Chantal Meslin-Perrier a Kerámia–Kultúra–Innováció címmel nyílt vándorkiállítás budapesti megnyitóján. 



Női fejet ábrázoló lisszaboni csempe

A nemzetközi anyagot felvonultató kiállítás első helyszíne Magyarország: az Iparművészeti Múzeumban hat EU-ország kerámiaművészetét tekinthetjük meg. Az 1851–2000 közti időszakot felölelő válogatás többféle aspektusból mutatja be a kerámiákat – a majolikától a keménycserépen át a kőporcelánig.

A projekt az Európai Unió 2000– 2006 közötti kulturális programjának részeként jött létre, melynek célja a "gyökerek" dokumentálása, a történelem tanulmányozása. "Az egyéni (értsd: nemzeti) hagyományok alapul szolgálhatnak a fejlődés számára, egyfajta impulzust adhatnak a jövőnek – gondolati és technikai téren egyaránt" – véli Wilhelm Siemen, a Deutsches Porzellanmuzeum igazgatója. Az 1800-as évek második felétől rendszeresen megrendezésre került világkiállítások a tárgykultúra területén elindítottak egyfajta integrációs folyamatot. Többek között ezért látták alkalmasnak a kiállítás szervezői ennek az időszaknak a bemutatását, hiszen talán ez támasztja alá leginkább a közös európai kultúra létjogosultságát.

A tárlat tematikáját tekintve elmondható, hogy hat egység köré szervezték a bemutatott művészeti munkákat. Kerámia és hagyomány címmel a historizmus kapott helyet, megannyi míves, sőt sokszor bravúros megoldásával. Láthatunk páte-sur-páte díszítéssel, rizsszemes technikával készült munkákat, mázatlan porcelán-szobrokat, áttörtfalú vázákat. 

A második egység a technikai innováció témája köré szerveződve több stíluskorszakot ölel föl. Az uránium-oxid alapú, illetve réztartalmú színváltó vagy kristályos mázzal készült tárgyak mellett találkozhatunk Zsolnay Vilmos több eozinmázas alkotásával is. 



Herendi teáscsésze (Horváth László, 1941.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!