hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Repkednek a milliók
Az angol futballban nyoma sincs a válságnak

2011. 02. 04.
A gazdasági válság ellenére több mint 225 millió eurót költöttek új játékosokra az angol első osztályú klubok, tízmilliós ajánlatot utasított vissza a PSV Dzsudzsák Balázsért, a Liverpool szurkolói pedig elégették a távozó Torres mezét. Egy kicsit megint megőrült a futballvilág a téli átigazolási szezonban.

Sokáig úgy tűnt, hűséges marad korábbi klubjához Fernando Torres, akinek megszerzését az utolsó pillanatokban mégis bejelentette a Chelsea. A kékek az 58,5 millió eurós vételárat sem sajnálták a spanyol támadóért, de nem csak a londoniak, a többi Premier League-s csapat is csak úgy szórta a pénzt az átigazolásokra. Néhány óra alatt kétszer is megdőlt az angol rekord, pedig korábban a szigetországiakra nem éppen ez volt jellemző.

Torres és a Chelsea már régóta flörtölt egymással, a játékos azonban sokáig győzködte a liverpooli szurkolókat: nem hagyja el csapatát, amelynek sokat köszönhet. Az átigazolási időszak utolsó óráiban mégis fény derült londoni szerződtetésére, ez pedig éppen elég volt a hoppon maradt liverpooli fanatikusoknak ahhoz, hogy szélsőséges módon fejezzék ki felháborodásukat. Néhányan a Torres-mez égetésétől sem riadtak vissza, és gyanítható, hogy a történet itt még nem ért véget, hiszen a hétvégén a megállapodást kötő két klub egymással találkozik a bajnokságban. Igaz, a spanyol csillag megszerzése nemcsak drága mulatság, hanem némiképp meglepő húzás is volt a Chelsea részéről, ugyanis Fernando az utóbbi időben nem igazán ontotta a gólokat. Az első huszonkét fordulóban mindössze hétszer ünnepelhetett a távozását sikeréhséggel magyarázó játékos. Torres elmondta, hogy a Chelsea-vel mindenképpen BL-t szeretne nyerni, a rosszmájúak azonban már felvetették, hogy annak idején Michael Owen is Bajnokok Ligája győzelemért igazolt a Reálba, de a következő trófeának mégis a Liverpool örülhetett. A Torresért kifizetett vételár azt is jelenti, hogy immár a spanyol játékos a világ hatodik (az aktív labdarúgókat tekintve pedig negyedik) legdrágább futballistája.

A vörösöknek minden bizonnyal nehéz lesz majd pótolnia a spanyolok világbajnok támadóját, de már megtették a kellő lépéseket, és ugyancsak csillagászati összegért megszerezték a tapasztaltnak egyáltalán nem nevezhető, ám annál tehetségesebb newcastle-i Andy Carrollt. A fiatal bosnyák sztár Edin Dzeko 37 milliós vételára már-már eltörpül a korábbi összegek mellett, igaz ez utóbbi játékosért a korábban legnagyobb költekezőnek számító Manchester City vezetői nyúltak mélyen a zsebükbe.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!