hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megtörik-e a címvédő átka?

2009. 02. 28.
Kedden megkezdődött a labdarúgó Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza. Az esélyeket elemezzük. Elöljáróban érdemes leszögezni, hogy az elmúlt években végbemenő reformok következtében a Bajnokok Ligája inkább egy európai szuperligára hasonlít, mint a korábbi Bajnokcsapatok Európa-kupájára. A kiemelések és többfordulós selejtezők azt eredményezték, hogy Európa elitklubjainak gyakorlatilag bérelt helyük van a csoportkörökben, és általában a végső győztes is (ritka kivétel­lel) a dúsgazdag nyugat-európai fut­ballklubok közül kerül ki. Az új rendszer közel két évtizedes történetében senkinek sem sikerült a címvédés, bár több csapat is közel járt hozzá, leginkább az Ajax. Ez is bizonyítja, hogy a BL-ben hegemóniára szinte semmi esély.A Manchester United azzal a reménnyel vágott neki a keddi egyenes kieséses sorozatnak, hogy megtöri a címvédő átkát. A vörösök csapnivaló őszi formája után még kevesen gondolták, hogy erre reális esély lesz, ám télen annyira formába lendültek Sir Alex Ferguson fiai, hogy a rengeteg, kapott gól nélkül megnyert meccs után szinte zsebükben érezhetik sorozatban harmadik angol bajnoki címüket, és ez a forma a Bajnokok Ligájában is bizakodásra ad okot.Ez a Manchester United más, mint a tavalyi. Idén nem Cristiano Ronaldo góljai repítik a vörösöket, hanem sziklaszilárd védelmük. Nemanja Vidics a világ egyik legjobbja, de Rio Ferdinand, a fiatal Johnny Evans és Patrice Evra is kiváló hátvéd. A Manchester United eddig mindössze három BL/BEK-címmel büszkélkedhet, eredményességben az Ajax, a Liverpool és a Bayern München is meg­előzi.A Manchesterhez hasonló győzelmi sorozatot tudhat maga mögött a spanyol bajnokságban a Real Madrid. Az új edző, Juande Ramos a sevillai és nem a londoni formáját hozza a madridi kispadon. Habár az eredmények jobbak, a stílus nem sokat javult, és ez a Madrid nem sorolható a legendás Real Madridok közé. A csapatban nincs sok vezéregyéniség, világklasszis, nem csoda, hogy nyáron a fél csapatot szélnek eresztik. A helyzetnek azonban van egy előnye is: a csapat a bajnokságban szinte biztosan a második helyen végez, így mindent alárendelhet a BL-szereplésnek. Plusz motivációt jelent az is, hogy az idei lehetne a 10. BL/BEK-serleg a klub történetében, ez pedig egyedülálló rekord lenne.A Real ősi riválisa, az idén rengeteg gólt szerző Barcelona számít a bukiknál az idei kiírás legnagyobb esélyesének. Semmi kétség, Lionel Messi Maradona-szintű tehetség, ám ahhoz, hogy valóban egy lapon említsük a ’86-os vb hősével, neki is kellene valami emlékezeteset produkálnia az argentin válogatottal. A Barcelonában nagyon villog, és a spanyol bajnoki cím szinte már biztos. Az új edző, Pep Guardiola fantasztikusan kezdte edzői karrierjét, szemet gyönyörködtető a katalánok játéka, ráadásul rengeteg fiatal, saját nevelésű játékos kap lehetőséget. Guardiolát a fiatal Capellóhoz hasonlítják. A Barca méltó múltjához, és ugyan kevesebb a sztár, mint korábban, de csapatjátéka sokkal látványosabb és eredményesebb, mint volt. Messi mellett leginkább Dani Alvest lehet kiemelni, mint a csapat fő erősségét, rengeteg gól születik jobboldali beadásaiból.A Barcelonához hasonlóan az Inter is közel van ahhoz, hogy megnyerje hazája bajnokságát. A csapat azonban több mint negyven éve nem nyert BL/BEK-serleget, és az elmúlt években is nagyon távol állt ettől. José Mourinho vezetése alatt az Inter egy remekül küzdő, céltudatos csapattá nőtte ki magát. Julio Cesar, Maicon, Cambiasso és természetesen Ibrahimovics a világ bármely csapatába beférne. Az Inter – akárcsak az összes korábbi Mourinho-csapat – duzzad az önbizalomtól. A parádézó Ibrahimovics bárhonnan, bárkinek képes gólt lőni, Adriano pedig – ahogy nyilatkozta – apjaként szereti az edzőt, aki néha megalázza, de Adriano ezt szereti, és jól focizik.A tavalyi szezonban ibrahimovicsi szinten focizott Fernando Torres is, ám a Liverpool spanyol csatára idén jócskán elmarad tavalyi teljesítményétől. A Liverpool vezéregyénisége így továbbra is Steven Gerrard. Remekül lő távolról, és egy kedveszegett Liverpoolt is képes bármikor felrázni, amiről a Milan 2005-ös csapata sokat tudna mesélni. A Liverpool a világ egyik legjobban küzdő csapata, az Anfield Road közönsége pedig egyedülálló atmoszférát teremt, csak a legnagyobb csapatok képesek félelem nélkül pályára lépni a ’Pool otthonában.A korábbi esztendőkben a sorozat esélyesének számított, idén azonban csak árnyéka önmagának a Chelsea. A folyamatos edzőváltáson áteső csapat úgy szerepel, mintha még mindig az elvesztett BL-döntő hatása alatt állna. Guus Hiddink, a frissen kinevezett ideiglenes edző elismerte: csapatának nincs erőnléte, így a célkitűzések (bajnoki cím, BL-győzelem) elérhetetlenek. Hiddink azonban több csapatnál is csodát tett, ezért nem szabad teljesen leírni a Chelsea-t, mégha Ferguson mester ezt már meg is tette.Végül a többiekről távirati stílusban. A Chelsea-hez hasonlóan elmarad a várakozásoktól az Arsenal, az Atletico Madrid és a Bayern München szereplése. Mindhárom csapat kiszámíthatatlan, remek játékosokkal rendelkezik, de csak akkor eredményes, ha a húzóemberek maximálisan odateszik magukat. Szeszélyes csapat a Roma is, de az ő motivációjukat erősíti, hogy a döntőre Rómában kerül sor. A Porto, a Lyon és a Juventus BL-rutinjában bízhat, a Sporting, a Villareal és a Panathinaikosz BL-győzelme pedig világszenzáció lenne, bár utóbbi kettő egymás ellen játssza a nyolcaddöntőt.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!