Képzeljük el, hogy a Debrecen UEFA-kupadöntőt vív mondjuk az Evertonnal – és
győz. Mint minden hasonlat, ez is sántít (a labdarúgás és a kézilabda több okból
is nehezen összevethető sportágak), de talán jól érzékelteti az MKB Veszprém
sikerének értékét. Ami ugyanis a futballban – a két bajnokság közötti fényévnyi
távolság okán – szinte a tudományos fantasztikum világába tartozik, az a
kézilabdában most megtörtént. A bakonyi alakulat az infrastruktúrában és pénzben
egyaránt a magyar bajnokságot messze megelőző Bundesliga negyedik helyezettjét
múlta felül – mondhatni magabiztosan – a kupagyőztesek Európa-kupájának
kétfordulós döntőjében (az első mérkőzésen hazai pályán elért 37–32-es eredmény
után a visszavágón már a 28–28-as döntetlen is elegendőnek bizonyult). A
Rhein-Neckar Löwen ráadásul a világbajnok német válogatott számos klasszisát is
a soraiban tudhatja.
A jelentős fiatalításon, átalakításon keresztülesett Veszprémről talán kevesen
gondolták, hogy képes lehet erre a sikerre, főként azután, hogy a Bajnokok
Ligájából kiestek. Mesterük, az idei szezonban érkezett – női kéziseinkkel két
olimpiai második helyet és egy Eb-aranyat szerző, nem mellékesen sokáig a
Bundesligában dolgozó – Mocsai Lajos szerint is 8-12 hónapra van szükség, hogy
egy ilyen helyzetben az új játékosok bépítésével ütőképes csapatot lehessen
kialakítani. Ehhez képest már az első év olyan eredményt hozott, amire 16
esztendő óta nem volt példa Veszprémben
Bár a sikert állítólag nem kell magyarázni, annyit mindenképpen érdemes
megjegyezni, hogy a magyar csapatsportágakat tekintve szokatlan lelkierővel
küzdött a csapatkapitány-kapus Pericstől kezdve a jobb- és balszélső poszton
brillírozó Iváncsik fivérekig mindenki. Könnyen lehet, hogy emiatt került
Veszprémbe a KEK-serleg. A mára iszonyatosan felgyorsult, erőcentrikus – szinte
„gladiátorokat” igénylő – kézilabdában ugyanis óriási szerepe van a csapat
tartásának. A döntő első fordulójában megszerzett ötgólos MKB-előny például
gyorsan elolvadhatott volna, ha a Perezék keze megremeg a 14 ezres mannheimi „dühöngőben”.
Nem véletlenül nyilatkozta Perics, hogy Mocsai Lajos pszichológiai
felkészítésének köszönhették, hogy a visszavágó előtt nem lettek elbizakodottak,
ugyanakkor erős lelki tartással és mérhetetlen győzni akarással léptek pályára.
Az örömöt az tehetné még teljesebbé, ha a légiósokkal megerősített bakonyi
klubcsapat után az olimpiát ezúttal „kihagyó” férfiválogatott is magára találna
2008. 05. 16. (XII/20)
