Kerlon Moura Souza
A szaksajtó hónapok óta azt találgatja, hogy vajon mi lehet az oka annak,
hogy a legnevesebb csapatok is egyre bátrabban „vetnek be” olyan futballistákat,
akik néhány évvel ezelőtt – szupertehetség ide vagy oda – inkább egy
utánpótláscsapatban villogtathatták volna képességeiket. Az idei szezon során
több elitklubban ment végbe drasztikus generációváltás, gondoljunk csak az
Arsenalra, a Manchester Unitedra vagy akár a Barcelonára.
A „művelet” sikeres volt, bizonyíték erre, hogy az Aranylabda-szavazás első
három helyezettjének átlagéletkora sosem volt ilyen alacsony (22 év), és az első
tíz helyezett közül négy alig múlt 20 éves. A legjobb befektetés fiatalon
lekötni a jövő csillagait. A Manchester United 2003-ban 12,24 millió fontért
szerződtette az akkor még 18 esztendős portugál Cristiano Ronaldót, az angol
lapok szerint a Real Madrid ma már 100 millió eurót sem sajnálna érte.
Mindhiába: a játékos semmi pénzért sem eladó!
Az elmúlt néhány hónapban újabb rendkívüli tehetségek tűntek fel, akikről
valószínűsíthető, hogy az elkövetkezendő 10-15 év meghatározó futballistái
lesznek.
A legnagyobb ígéreteket természetesen továbbra is Brazília neveli, az egyetlen
gondot inkább az okozza, kihez hasonlítsák a fiatal sztárokat. Egyszerre több
emberre ugyanis nehéz rásütni, hogy kiköpött Ronaldinho vagy Kaká.
Nos, Alexandre Patót már nem kell senkihez se hasonlítani, még néhány meccs a
Serie A-ban, és végleg leteszi névjegyét. A Milanban gól-lal és rendkívüli
aktivitással bemutatkozó 18 esztendős Pato még alig volt hároméves, amikor már
kispályán focizott. Nagypályára csak jóval később, 2002-ben „nyergelt át”,
amikor az Internacional tehetségkutatóján 83 tehetség közül őt is
kiválasztották. Tehetségét jelzi, hogy már akkor hétéves szerződést írattak vele
alá, amelyben az elengedési záradékot 35 millió dollárban állapították meg.
A csapatban a 2006-os év végén debütált, méghozzá három gólpaszszal, illetve egy
góllal. Több se kellett, az európai klubok játékosmegfigyelői valósággal
megszállták az Internacional, illetve a brazil U-20-as válogatott mérkőzéseit.
Legutóbb ősszel aztán eldőlt: a Chelsea, a Liverpool, a Juventus és az
Internazionale ajánlatait megelőzve az AC Milan nyerte a Pato játékjogáért
folytatott harcot. Az Internacional 33 millió dollárt kasszírozott az
eladásából.
Különböző bürokratikus akadályok miatt azonban egészen mostanáig várniuk kellett
a Milan-hívek-nek Pato élvonalbeli debütálására. Ami késett, nem múlott. Pato
valósággal lenyűgözte a nagyérdeműt a Napoli elleni bajnokin. Góljával és
biztató megmozdulásaival sikerült megmozgatnia mindenki fantáziáját, hogy a
Ronaldo, Pato, Kaká trió Európa legfélelmetesebb csatártriója lehet.
Alexandre Pato