hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Partra vetett Torpedó

2006. 11. 29.
Bejelentette visszavonulását az aktív versenyzéstől Ian Thorpe, minden idők egyik legnagyobb úszója. A hír azért is sokkoló, mert a Torpedó becenévre hallgató ausztrál úszó még mindig csupán huszonnégy éves. Igaz, úszóberkekben már évek óta fogalomnak számít a neve.



Ian Thorpe

A Sydney-ben született Thorpe tizennégy évesen az 1997-es Csendes-óceán parti
országok úszóbajnokságán érezte először át annak a súlyát, amikor egy egész
ország éremreményének terhét egy személyben kell cipelni.

Bár korábban minden edzője hátúszásban ítélte zseninek, hamar el kellett
fogadniuk a kis Thorpe döntését, miszerint a gyorsúszásban akart versenyezni.
Nem tellett bele sok edzés és gyakorlás, mire mindenkit vert hazájában a
gyengébbnek hitt úszásnemében, a gyorsúszásban – ebből is látszik, hogy mekkora
tehetség.

Thorpe minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Perthben. Lenyűgöző
teljesítményt nyújtva világbajnok lett 400 méter gyorson és 4x200 méter
gyorsváltóban. A világbajnokság után tizenhat éves kora ellenére rengeteg
vállalat kereste meg, hogy reklámozza terméküket, de Thorpe nagy részüket
elutasította, mondván, szeretné befejezni a világbajnokság miatt is késleltetett
középiskolai tanulmányait.

A 2000-es hazai rendezésű sydney-i olimpián az egész ország Thorpe-lázban égett,
ugyanis mindenki kiugró teljesítményt várt tőle a remek felkészülésre és a népes
szurkolótáborra alapozva. Thorpe sokadjára is bizonyította, hogy teher alatt is
képes megfelelni a várakozásoknak. Egy ezüst mellett három aranyéremmel
gazdagította Ausztrália és saját éremkollekcióját. A holland Pieter van
Hoggenband mellett ő volt az olimpia legnagyobb sztárja, már ami az úszást
illeti.

Thorpe életében az első hullámvölgy 2003-ban következett be, 100 méteren nem
tudott ugyanis világbajnok lenni, miközben 200 és 400 méteren azért
diadalmaskodott. Más úszónak már ez is nagy eredmény lenne, azonban Thorpe saját
maga jelentette ki, hogy sokkal többet várt magától az athéni olimpia előtti
utolsó nagy versenyen. Talán ez a rosszul sikerült verseny segítette hozzá, hogy
elvállalja a minden korábbinál keményebb felkészülést. Az edzések nem maradtak
eredmény nélkül: 200 és 400 méter gyorson újra olimpiai bajnokká avatták.

Athén után egy év pihenőt adott magának, mondván, túlságosan megviselte az
utóbbi időben körülötte lévő herce-hurca. Idén már Los Angelesbe tette át a
székhelyét, azonban sehogy sem tudta rávenni magát újból az edzésekre. „Már nem
az úszás a legfontosabb dolog az életemben – indokolta döntését a klasszis azon
a sajtótájékoztatón, amelyet élőben közvetített a televízió szülőhazájában. –
Ettől függetlenül életem legnehezebb döntését kellett meghoznom, hiszen
lényegesen könnyebb lett volna folytatni és részt venni a márciusi, melbourne-i
vébén.”

Remek technikája és ereje tette rá a fejére a világ sportélvonalában csak
kevesek számára megkaparintható koronát, amelynek díszei: öt olimpiai, tizenegy
világbajnoki cím. Az aktuális világrekordot tizenháromszor döntötte meg egyéni
számokban. A sporton kívül sem lesz nehéz dolga, ugyanis férfias külsejének
köszönhetően előszeretettel reklámoznak vele különböző termékeket nagyobb
vállalatok, sőt újabban divatbemutatókon is részt vesz modellként.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!