hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gera gyorsan gyógyul
Sikeres műtét után

2005. 11. 22.
"A műtét után egyből lábra tudtam állni, elmúlt minden fájdalmam. Már el is tudtam kezdeni a rehabilitációs munkát" – nyilatkozta a Heteknek Gera Zoltán keddi sérv-műtétje után. A West Bromwich Albion magyar középpályásának négy hetet mindenképpen ki kell hagynia.

A WBA hétfői edzésén a játékosnak ismét komoly fájdalmai voltak, ezért abba kellett hagynia a tréninget. A rögtönzött konzíliumon a sérv gyanúja merült fel, ezért Zoli hétfőn este Londonba utazott, ahol kedden kora reggel a nemzetközi szaktekintélynek számító Gilmore professzor vizsgálta meg. Az újbóli vizsgálat megállapította, hogy Gera nem múló fájdalmait kétoldali ágyéksérv okozza.

Az orvosok rövid konzultáció után az azonnali műtét mellett döntöttek. A beavatkozás 45 percig tartott. A sikeres műtétet követően az orvosi stáb és a WBA fizikoterepautája egyeztetett az elvégzendő rehabilitációs munkáról, mely várhatóan négy hetet vesz igénybe. Négy hét elteltével a játékos már teljes érték? munkát végezhet, de a lágyékrészen található izmok megfelelő és biztonságos megerősítésére további két hetet szánnak a szakemberek.

Eközben több angliai lap is arról cikkezik, hogy az utóbbi időben gyengélkedő West Bromwich Gera visszatérésétől remélheti azt, hogy megindul felfelé a táblázaton. Az Angliában továbbra is "Magic Magyar"-nak nevezett futballistát a WBA kulcsfigurájának tartják, és ezt Bryan Robson vezetőedző is így látja, aki szerint Gera hiánya komoly problémát jelent a csapatnak. 

A csatár úgy kalkulál, hogy a négy hét múlva sorra kerülő Portsmouth elleni meccsen már csereként pályára léphet, egy héttel később, a Manchester United ellen pedig kezdőként szeretne szerepelni. "Bízom benne, hogy rövid idő alatt formába jövök, és ismét segíthetem a WBA-t és a válogatottat is" – mondta Gera.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!