hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy élő legenda lett Gera új edzője

2004. 11. 15.
A West Bromwich Albion vezetői kedden sajtótájékoztatón mutatták be a csapat új vezetőedzőjét, Bryan Robsont. A negyvenhét éves szakvezető két és fél éves szerződést írt alá Gera Zoltán egyesületével. 



Robson sikerei idején… Fotó: MU

Robson még tinédzserként, 1975-ben éppen a WBA-ba kezdte pályafutását, 249
mecs- csen 46 gólt lőtt. 1981-ben az addigra már kiváló középpályásként jegyzett játékos, az akkor rekordnak számító 1, 5 millió fontért a Manchester Unitedhez igazolt. A vörös ördögöknél eltöltött 13 év alatt három FA-kupa-győzelmet (1983, 1985, 1990), két bajnoki aranyérmet (1993, 1994) és egy KEK-győzelmet (1991) jegyezhetett fel sikerként.

Az angol válogatottban 90 alkalommal (65-ször a csapatkapitányi karszalagot is viselte) szerepelt és 26 gólt szerzett, részt vett három világbajnokságon (1982, 1986, 1990), az elsőn a huszonhetedik másodpercben talált be a franciák kapujába, ezzel a torna történetének második leggyorsabb találatát érte el. Később a Middlesbroughnál lett játékos-edző, majd a Bradford City trénereként dolgozott. A Borót kétszer is feljuttatta az első osztályba, de Bradfordban kevesebb sikerrel ténykedett, ami úgy elvette a kedvét, hogy azóta sem vállalt munkát, annak ellenére, hogy még a nigériai nemzeti csapat irányítását is felajánlották neki. "Bryan egyike a futball legnagyobb tiszteletnek örvendő figuráinak, emellett szoros a kötődése az egylethez és a szurkolókhoz. Vele elérhetőnek tartjuk elsődleges célunkat, a bennmaradást" – indokolta a kinevezést Jeremy Peace, a West Brom elnöke. 



…és kinevezésekor a Hawthorns stadionban Fotó: WBA

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!