hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem csak kapura lőttek
Erőszak és rasszizmus az európai pályákon

2002. 10. 21.
Európa-szerte javában folynak a nemzeti bajnokságok, a nemzetközi kupák, illetve a 2004-es Európa-bajnokság kvalifikációs sorozata. A sportbarátoknak azonban nem mindenhol van lehetőségük a felhőtlen szórakozásra, ugyanis a mérkőzéseken nem mindig a labdarúgásé a főszerep. A múlt hét szombaton rendezett Szlovákia–Anglia Eb-selejtező "összecsapás" tulajdonképpen már péntek este megkezdődött – már ami a szurkolókat illeti. Pozsony belvárosában egy sörözőből kellett a túlfűtött angol szurkolókat eltávolítani, azonban a rendfenntartó erők feltehetőleg túllőttek a célon. Szó szerint: a kialakult lövöldözésben két angolt is eltaláltak, egyiket a combján, másikat a nyakán. Szerencsére mindketten túlélték az incidenst. Beszédes adat, hogy a bárban összesen tizenhat töltényhüvelyt találtak. 



A szlovák rendőrök rohama az angol szurkolók ellen. Itt ők nyertek Fotó: Reuters

A meccs hasonlóan forró hangulatban zajlott. A szlovákok a pályán és a lelátón sem ijedtek meg a saját árnyékuktól: az első játékrész felénél Németh Szilárd Seaman kapuját, nem sokkal később pedig a rohamrendőrök az angol szektort vették be sikeresen. Eközben a hazai szurkolók – mintegy aláfestésként – egy emberként huhogtak, amint a színes bőr? Emile Heskey vagy Ashley Cole labdához ért. Cole a mérkőzés után megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy nemcsak a nézők gyalázták a fekete bőr? játékosokat, hanem a hivatalos közreműködők is: "Valahányszor kimentem bedobást végrehajtani, a pályamunkások sértegetése fogadott" – mondta. (Persze az angolokat sem kellett félteni: székeket dobáltak, és mindenáron át akartak jutni a szlovák szektorba.) A meccs végül – Michael Owen két góljának köszönhetően – angol sikerrel zárult, ám a tudósítások ezt szinte csak zárójelben jegyzik meg. A mérkőzést követően az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) a rendfenntartók durvasága és a raszszista megnyilvánulások miatt is panaszt tett az UEFA-nál, amely vizsgálatot indított az ügyben.

Az UEFA egyébként éppen a mérkőzést megelőző napokban – a közelmúlt hasonló esetei miatt – közleményben szólította fel a klubokat, hogy ítéljék el a faji megkülönböztetést, és erélyesen lépjenek fel a támadásnak kitett játékosok védelmében. "A rasszizmus általánosan elterjedt probléma kontinensünkön" – állítja a szervezet. A pozsonyi esetet követően a Premier Leuge-ben és más nemzeti bajnokságban szereplő színes bőr? játékosok egyenesen már az európai labdarúgó-mérkőzések bojkottját mérlegelik.

Botrányosra sikeredett a grúz–orosz Eb-selejtező is. A két válogatott első hivatalos mérkőzésére éppen akkor került sor, amikor a két ország közötti politikai viszony – a Pankiszi-szoros körüli vita kapcsán – annyira elmérgesedett, hogy szinte már nyílt háborúval fenyegetett. A rangadót négyezer rendőr biztosította Tbilisziben, ahol a grúz közvélemény és a szurkolók szerint egyenesen a nemzeti önérzet forgott kockán. (Külön erre az alkalomra ingyenes újságot nyomtattak, amelynek középső két oldalát a nemzeti szín? zászló töltötte ki.) Az igen gyenge színvonalú mérkőzésnek ráadásul az első félidő végén áramkimaradás vetett véget. A jelen helyzetben ez egyértelm? politikai presztízsveszteséget jelent Grúziának. 

Magyar vonatkozású hír, hogy az UEFA 12 ezer svájci frankos (2 millió forint) büntetést szabott ki a Ferencvárosra, miután a Kocaelispor elleni UEFA-kupa mérkőzés második félidejét csak háromperces késéssel lehetett elkezdeni, mert a Fradi-szurkolók több füstbombát is bedobtak a pályára. A klub még nem döntötte el, hogy fellebbez-e a döntés ellen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!