Megmentette a magyar úszók becsületét. Kovács Ágnes rendkívül szimpatikus
versenyzéssel hozta azt, amit elvártak tőle. A döntőbe Európa-csúcscsal első
helyen bekerülő magyar úszó 15 méteres hajrával és egy rendkívül jó benyúlással
szerezte meg az elsőséget. Szó szerint lenyúlta a 200 méteres mellúszás aranyát a
két amerikai előtt 2:24.35-tel. A második Kristy Kowal 21 századmásodperccel ért be
mögötte, a harmadik Amanda Beard kereken 1 másodperccel utána. Második arany a
magyaroknak. A másik magyar finalista, Czene Attila a 200 méteres vegyesúszásban
negyedik lett, nem csak ő volt rendkívül csalódott. Címvédőként indult, de így is
rendkívül jó teljesítményt nyújtott, ezzel növelve olimpiai pontjainkat. A versenyt
az olasz Rosolino új olimpiarekorddal nyerte (1:58.98). A többiek egy kicsit elúsztak a
reményekkel együtt. (mlg)
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »