hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Béke, nyugalom kell
MLSZ-akták

1998. 12. 12.
A Magyar Labdarúgó Szövetség múlt héten tartott évi rendes közgyűlésén – sokak várakozásával szemben – továbbra is bizalmat kapott Kovács Attila MLSZ-elnök és szakmai stábja. A szavazás után több küldött, köztük a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga által MLSZ-elnöknek jelölt Mészöly Kálmán is távozott a teremből. Mészöly vidéki körútjának tapasztalataira hivatkozva úgy nyilatkozott, hogy szomorú: nem erre számított a küldöttek részéről.



Mészöly Kálmán távozott az MLSZ közgyűléséről, miután Kovács Attila elnök és
stábja további bizalmat kapott. Jött, látott, ment   Fotó: Vörös
Szilárd

A közgyűlést követően a Szövetség elnöksége ült össze. A több mint hatórás
ülés határozatait Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára így összegezte: "Feladataink közé
soroltuk a kormányzattal való kapcsolatfelvételt, a televíziós közvetítések ügyében
pedig tárgyalnunk kell a jogok tulajdonosaival és a televíziós társaságokkal. A különböző
társaságokkal és magánszemélyekkel szembeni vitás ügyeket pedig igyekszünk peren kívül
rendezni." Izsó Ignác, az MLSZ szakmai alelnöke hozzátette: "Béke, nyugalom kell
a magyar labdarúgásnak a túléléshez."

A szándékot tett is követte. A labdarúgó-mérkőzések televíziós közvetítésével
kapcsolatosan a Szövetség tárgyalóasztalhoz ült a Football Duó Kft.-vel. Itt elvi
megállapodás született arról, hogy a televíziós közvetítések értékesítése ügyében
a Football Duó Kft. vezetősége járhat el. Mint azt a gazdasági társaság csütörtöki
taggyűlésén is kimondták, az egymással perben lévő Football Duó Kft. és az MLSZ
hozzájárul a televíziós közvetítésekhez. A bevételekből a Football Duó Kft.-t három
százalék illeti meg, míg a fennmaradó kilencvenhét százalék az MLSZ elkülönített
számlájára kerül. Az utóbbi összeget az MLSZ hasznosítási szabályzata alapján
osztják fel a csapatok között. A most megszületett megállapodást december 28-ig
foglalják írásba.


A 2004-ben esedékes labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogának elnyeréséért
benyújtott osztrák-magyar közös pályázati anyagban szereplő, megépítendő és felújítandó
stadionok 2003 végére jelzett elkészültével szemben az Európai Labdarúgó Szövetség
(UEFA) egy, a 2003 nyárvégi átadást garantáló nyilatkozatot kér a szervezőktől
– tájékoztatta csütörtökön az MTI-t Szabó István, az UNIO Labdarúgó Európa-bajnokság
Közalapítvány projektirodájának igazgatója.

A stadionok felépítését és felújítását azért kellene meggyorsítani, mert az
UEFA az osztrák-magyar rendezés esetén 2003-ban őszi nemzetközi mérkőzésekkel
szeretné tesztelni a létesítményeket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!