A karibiak edzője, Antonio Perdomo 30 évig dolgozott segédedzőként, amíg végre
szakvezetőként eljutott a világelsőségig. Ez a diadal a válogatott számára a triplázást
jelentette, így Kuba felzárkózott a sportág eddigi legeredményesebb országai, a
szintén legalább három vb-aranyérmet szerzett Szovjetunió (illetve Oroszország) és
Japán mögé. Először 1978-ban győzedelmesked-tek, ezúttal pedig Regla Bell McKenzie,
Regla Torres Herrera és Ana Fernandez Valle irányításával veretlenül végeztek a
tornán.
A legutolsó mérkőzésen csak a második játszma befejezésekor volt okuk az izgalomra,
de 14–14-es állásnál a kínaiak két hibát is elkövettek. Ráadásul az egyiket úgy,
hogy nem értek bele egy kubai nyitásba, szélesnek gondolván azt. A harmadik szettben
az ázsiaiak 12–7-re is vezettek, de a kubai válogatott sorozatban nyolc pontot
szerezve fordítani tudott. (Hírügynökségek)
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »