hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Schumi, a sunyi
Versenyben maradtak

1998. 10. 31.
Ezen a hétvégén rendezik Szuzukában az év utólsó Forma–1-es futamát. A világbajnoki címre esélyes két versenyző Mika Hakkinen és Michael Schumacher párviadala, páratlanul izgalmasnak ígérkezik. Képünkön Schumi és családja telefonon beszélget.      Fotó: MTI

A hétvége slágere a sportvilágban a Forma–1 utolsó, szuzukai nagydíja lesz,
amely a finn Mika Hakkinen és a német Michael Schumacher közötti párviadalt hivatott
eldönteni. Izgalmas verseny várható a magyar idő szerint vasárnap hajnali ötkor kezdődő
Japán Grand Prix-n, amely valószínűleg minden idők legköltségesebb autóversenye is
lesz. A vébé-győzelemért versenyben maradt két csapat, a McLaren és a Ferrari az utóbbi
hetekben együtt több mint nyolcvan millió dollárt költekezett.

A világbajnoki címhez ugyan a finn Hakkinen áll közelebb, ám Schumacher és istállója,
a Ferrari már korábban kidolgozta hétvégi taktikáját, amelyet persze nem hoztak
nyilvánosságra.

Azt az olasz istállónál is elismerik, hogy ezúttal Schumachernek kisebb az esélye a végső
győzelemre, mint tavaly. Igaz, sokan még azt is csodának tartják, hogy a Ferrari idáig
versenyben tudott maradni a fantasztikusan megépített McLarenek ellen. Sokak szerint ez
a német pilótának köszönhető. Egyik nyilatkozatában ezt Jean Todt, a csapatfőnök
is elismerte.

Mindenesetre Schumi száraz pályát szeretne, ott ugyanis véleménye szerint nagyobb az
esélyük. A rivális tábornál, a McLaren–Mercedesnél is nagy a mozgolódás, ám
nagyobb a nyugalom, mint a tűzpirosoknál. Érthető, hiszen ha Hakkinen az első két
hely valamelyikét megcsípi: világbajnok.

Azt akarom, hogy ez egy tiszta verseny legyen. Győzni akarok, de nem mindenáron –
jelentette ki a finn versenyző, aki az ilyenkor fokozódó pszichikai nyomásra is kitért:
A félelem egy rossz érzelem, és én nem félek!

Csapattársának, a skót David Coulthardnak a feladata lesz a finn segítése. Coulthard
egyébként az ellenfélnél azonos feladatot betöltő ír Eddie Irvine-tól fél igazán.
Az "őrült ír” becenévre is pályázó versenyző sokszor kiszámíthatlan (akárcsak
német csapattársa), a skót szerint félő, hogy Schumacher védelme érdekében Irvine
szabálytalan eszközökhöz is képes lesz nyúlni. Rám mégis nagyobb nyomás fog
nehezedni, mint Eddie-re – állította a skót, aki azért optimista is, szerinte
csapattársa világbajnok lesz, mert végig keményen dolgozott, és társainál sokkal
kevesebb hibával versenyez.

Érdekes, hogy Irvine szerint is Hakkinen fog nyerni, szerinte nincs túl nagy esélyük,
és csak akkor nyerhetnének, ha az eddig remeklő McLaren autók meghibásodnának. Könnyen
lehet, hogy Schumacher csapattársa, – ahogy mondani szokták – ki akarja énekelni a
sajtot a holló szájából.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!