hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nyeregből a levegőbe

1998. 10. 23.
Visszavonul Gianni Bugno, a 34 éves olasz profi kerékpáros, aki közel hetven győzelmet mondhat magáénak. Az olasz kerékpáros körversenyt (Giro d\'Italia) 1990-ben megnyert Bugno volt az, akit hazája szurkolói képesnek tartottak arra, hogy megszakítsa az olaszok régóta tartó nyeretlenségi sorozatát a Tour de France-on. A bravúr azonban nem neki, hanem idén Marco Pantaninak sikerült. A svájci Bruggban született Bugno korábban ugyan kétszer is közel volt a végső Tour-sikerhez, ám 1991-ben második, egy évvel később pedig csak harmadik lett. Szerencsétlenségére legjobb formája éppen arra az időszakra esett, amikor – az akkor legyőzhetetlennek bizonyult – spanyol Miguel Indurain is a mezőny tagja volt. Bugno 1991-ben Stuttgartban és 1992-ben a spanyolországi Benidormban világbajnok volt, 1990-ben és 1991-ben pedig a világranglista élén állt. A sokoldalú kerékpáros – aki az egyéni időfutamokban, a hegyi versenyeken és a hajrában is az élmezőnyhöz tartozott – az Atala (1985-87), a Chateau d\'Ax (1988-90), a Gatorade (1991-93), a Polti (1994), az MG (1995-96) és a Mapei színeiben indult a profi versenyeken. Utolsó fellépésére vasárnap kerül sor Valenciában. Visszavonulása után másik szenvedélyének, a helikopter vezetésnek szenteli szabadidejét. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!