hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gazza váltott

1998. 10. 31.
Paul Gascoigne, az angol válogatott és a Premier League-ben szereplő Middlesbrough középpályása hétfőn újra együtt edzett csapatával, miután 16 napot töltött egy rehabilitációs klinikán, ahol alkoholizmusát, idegi problémáit és depresszióját kezelték. A zseniális cseleiről és fékezhetetlen indulatairól egyaránt ismert Gascoigne a visszatérését követő első edzés után rögtönzött sajtótájékoztatót tartott, melyen elmondta, hogy bár ezentúl ismét részt vesz csapata gyakorlásain, egyelőre továbbra is kezelteti magát. Bryan Robson, a Middlesbrough edzője szerint Gascoigne sokkal jobban mozgott és viselkedett a tréningen, mint a klinikára vonulását megelőzően. A középpályás leigazolását korábban szorgalmazó Robson úgy vélte, Gascoigne a jövő hét végén talán már ismét pályára léphet bajnoki találkozón. Számít Gascoigne játékára Glenn Hoddle szövetségi kapitány is, aki már többször nyilatkozta, hogy amennyiben a középpályás felhagy káros szenvedélyével, és megfelelő erőnléti állapotba kerül, újra helye lesz a válogatottban. – Kiválóan érzem magam. Igyekeztem megőrizni erőnlétemet, és már nagyon várom, hogy újra játszhassak a Middlesbrough-ban. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a futballpályán kívüli világban is rendbe tegyem a dolgaimat – nyilatkozta Gascoigne, aki a klinika orvosai szerint keményen dolgozik azért, hogy kigyógyuljon alkoholizmusából. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!